Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Békefi Antal: Bakonyi betyárdalok
Rajtaütés. Ismeretlen mester rézkarca Fehér az én ustoromnak a nyele, A bátorság benn van az én szívembe. Borzavár Nem is merik nagyon megközelíteni a zsandárok. Sokszor még a nagy túlerővel szemben is dacol. Kilenc icce színbor van előttem, Kilenc pisztoj megtöltve mellettem, Kilenc zsandár kívül az ablakon, De bejönni égy sem mer az ajtón. Bakonyoszlop Ilyen elszánt volt a két Torna megyei legény sümegprágai szenibeszállása a pandúr strázsamesterrel, három pandúrával és egy harminc dragonyosból álló csapatával, ahogy ezt Kisfaludy Sándor 1837. április 3-án kelt sümegi levelében leírja. A betyárokat jellemző tulajdonságokat olyan gazdagon köti csokorba az Erdélyi János gyűjteményében megjelent „Híres vitéz az a Sobri” kezdetű betyárdal, hogy kivételként utalnunk kell rá, noha Vas megyéből való, mert annyira témánkhoz tartozik. Megtudhatjuk a dalból, hogy a betyárok bátorsága mögött a nép sokszor bűvös erőt, védettséget, varázslatot sejtett. Főkén a pásztorok voltak ezeknek a titkos ráolvasásoknak tudói, ezért tartották Soibrit is fegyverrel sérthetetlennek. A betyárokat bátorságuk mellett ravaszságuk, ügyességük, körültekintésük is segítette sikeres vállalkozásaikban. Rablásaik által szerzett gazdagságuk tette lehetővé számukra a nagy mulatozásokat. E dal is eszem-iszom, dínom-dánom világnak tünteti fel életüket. Ezért is vágyakozik közéjük — többek között — 107