Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: Kosztolányi és Szabó Dezső nézetei az irodalomtörténetről
jének nevezi a Trianon utáni évtizedet s ekként jellemzi. Kosztolányinak ez a pillanatnyi figyelem-botlása szemléletesen mutatja, hogy a nagy egyéniségnek kis tévedését is a tehetsége szüli. Egyébként csakhamar alkalmam nyílt személyesen is beszélni vele a dologról, ekkor azt fejtegette, hogy az irodalom életének megvannak a maga törvényei, s azok szerint kellene megírni történetét: „írjunk szonett-korszakról” •—■ mondta többek között. Olyasmit válaszoltam, hogy műfajtörténetet írni talán nem nehéz, de aligha lehetne elszakítani a köztörténettől, mert még a műfajok életét sem pusztán belső, esztétikai tényezők irányítják. Például a romantikus eposz és a realista regény műfaj-cseréjét. Ezt a példát most hozom fel, neki nem említettem, mégkevésbé mertem az elefántcsonttorony szót kiejteni, nehogy kényes övezetek felé tereljem a beszélgetést. Ö pedig másra térítette a szót, egyes írókról mondott néhány szavas jellemzéseket, mintegy oktatásul, így többek közt röviden jelezte, hogy Adyban nem lát prófétát, s hogy egy róla irt frázisom „bántotta”. Ezt ki is töröltem. * * * Szabó Dezső szintén két levelet írt, s kifogásait oly szelíd, úgyszólván gyöngéd formában fejezte ki, hogy aki ismerte őt, szinte hízelgőnek vehette. Igen tisztelt Uram,, a könyvet szépen köszönöm. Figyelmesen átolvastam s ha megenged egykét őszinteséget, rövidesen ezt mondhatom: A könyv ellen megvan mindaz a súlyos kifogásom, amelyeket az utóbbi években megjelent ilyenszerű munkák keltettek bennem. De ebben a könyvben már dereng is valami és ■sokszor döntően elhitető jelét adja, hogy meg tudná írni azt a történetét is a modem magyar szellemnek, amelyet annyi becsületes szellem vár. Határozottan merem állítani, hogy nem a tehetség hiányzik Önnél, hanem az a ritka valami, melyet szomorú földünk olyan nehezen terem meg: a heroizmus. Őszinteségét bocsássa meg önt becsülő hívének, Bp. 1929. febr. 1. Szabó Dezső Köszönő levelemben arról írtam, hogyan látom reformátori elgondolásait. Ez nagy merészség volt, méghozzá, azt hiszem, eléggé ügyetlen formában követtem el. Nem hagyhatta szó nélkül, s betegágyból diktálta válaszát, mely már csípőseibb első levelénél, s burkoltan beleszőtte igazi véleményét is könyvemről. De máig sem igen értem, hogyan úsztam meg ilyen simán az ügyet. Igen tisztelt Uram! Bocsásson meg, hogy csak most válaszolok, de azt is betegen teszem. Már első válaszára mosolyogtam egy keveset. Nagy tévedés Öntől, hogy az igazság oroszláni műfaj és hogy csak ordítani lehet. Műfaj az bárki számára s néha messzebbre hallatszik, ha suttogják. Műve egyik legnagyobb hibájának tartom, hogy sokat politizál, pedig a politika abszolúte nem az ön körébe tartozik. így írhatott aztán olyan szörnyűséget, hogy én paraszt-szocializmust hirdetek. Tisztelt Uram, ha a dolgokat lényeg szerint vesszük, paraszt-szocializmus nincs is, nem isHehet, ez nonszensz, képtelenség. Általában még meg se pillantotta csak körvonalait sem annak a politikai épületnek, amelyet én megvalósítani igyekszem. Ezért szeretném, ha azt csinálná, amihez tényleg van tehetsége: irodalomtörténetet. 87
