Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 2. szám - Takács Tibor: Rialtó mögött (vers)

Takács Tibor: A RIALTO MÖGÖTT

A Rialto mögött lakom, egy kis terecske közelében.

Jövök szűk sikátorokon s megállók mindennap e téren.

Mert nem ereszt e szűk piazza, e látvány megfog és leköt.

Emlékeztet honi piacra, s látom a régi köpködőt.

Mintha egy velencei kép, egy régi, fakult, színét vesztett éledne újra. Mennyi nép!

Élővé válik ez a metszet.

Ácsorgó népség. Csupa férfi.

Ténfergők, eladók, vevők.

Kiabálnak — bár úgy sem érti — mesterük: Goldoni előtt.

Mert ő szobor s jól érzi itt magát e nyüzsgő, tömött téren.

A szép nők után egy kicsit megfordul bronzszín köpenyében.

Reggeltől estig nézelődnék, míg ki nem ürül ez a tér, e bolt, amelynek sátra kék ég, ide az ember visszatér.

Ez itt a Forum, a mai,

nem a Szent Márk tér, az csak látvány,

bár idegent tud vonzani. —

Én igaz énem megtalálnám,

s az lenne címem, ha Velence lehetne egyszer otthonom:

Goldoni tér. — Hol vagy? De messze!

. . . Elvesztem egy sikátoron!