Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 1. szám - SZEMLE - Várkonyi Nándor: Káldi János: Rábaparti elégia
APÁM SZEKERE Döcög, döcög — bent a tudatban. Mintha a Rába-partról jönne, alig látszón, hét határ csöndje közt. A sírása tiszta dallam. Igen, emlék. Jön, ahogy lehet, bent, bent, mélyen, virágban-sárban, a fűz alatti úton, nyár van, vonszolják a fáradt tehenek. Jön, húsz-évnyi mélyről. Döcörész. Ág van rajta, balta és fűrész, s mi még? — holdfény-forgács, köd-bogok. Az apám ül fönt egymagában gólyahír-sárgán, túl-soványan; kínos az arca — de mosolyog. Ily ellentétek harmóniájából szövődik Káldi tárgyvilága, széles skáláján illő helyet és impulzust kap minden őszinte ihletés: munka, fáradás, szerelem, betegség; halál, ünnep és letörés. Verseiről szólva a természetről beszéltünk, sokszínű, száz- redőjü életéről, legfőbb témája mégis az ember. Nemcsak azért, mert beletartozik a természetbe, hanem mert szó szerinti értelemben „alkotó’’ része. Ö az elsődleges, érte van a természet, a világ, s noha kemény munkába töri, őt szolgálja. így látja, ebbe a viszonylatba állítja, s ez Káldi humanizmusa: egymástól el nem választhatók. Azonban jellemző, hogy ha képet fest munkálkodásáról, akkor is a természet adja kezébe az ecsetet. Űj ház épül: Mintha egy hirtelen-támadt, elnyúló tűz lenne itt! Kék, sárga lángok csapkodnak, lobognak az állványok vázai közt, szakadatlan, S a pipacs lángját is felidézi egy kendő. A délután a képkeret, ebben mozognak, a zörejek, csengések fátylai mögött, ág-rácsok szomszédjában. Hogy vernek, nőnek e lángok szüntelen! Kőművesek, ácsok lángjai! Búzavirág-lángok, sárga liliomok, overálok, mozgások, rezgések, táncok, oszlop-daruk járkálása, elolthatatlan tüzáradás! Alkonyattájt szürke lesz e vázlat, de odalent megállnak az asszonyok és óriási, kék virág lesz a szemük, mert, íme, a lángokból új ház nyúlik föl. Az élet dialektikája azonban nem sérti a szabadság elvét, sőt általa telje-'ül ki; fizikailag, tudjuk, a szabad mozgásban valósul meg. Káldi verseiből, minden esztétikai elemző szándék nélkül, kiolvasni véljük, hogy gyakorta változtatja helyét. Ha igaz, hogy a szabad egzisztencia elvét hordozza magában, úgy ez alkati sajátsága, igénye kell, hogy legyen. Nem írta ugyan versei alá kelethelyüket, mint egykor Petőfi, a nagy gyalogló, de az az érzésünk, hogy javarészük más-más helyen született, vagy más-más hely emlékeihez fűződik, mert hiszen az emlékezés sem egyéb, mint
