Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Ordas Iván: Tallózás a dunántúli megyei lapok irodalmi rovatainak hasábjain
ben, a Somogyi Néplap Kaposvárott, a Tolna megyei Népújság Szekszárdon, a Vas Népe Szombathelyen és a Zalai Hírlap Zalaegerszegen. Pest megye egy kis része szintén a Dunántúlhoz tartozik, ezt azonban a vizsgálódásunknál nem vettük figyelembe, mint ahogy a Fejér megyei Hírlapot sem, melynek érdeklődésünk időszakában egyetlen példánya sem volt hozzáférhető az Országos Széchenyi Könyvtár Folyóirattárában. Tárgyul az 1965. év májusát választottuk, egy olyan hónapot, melyben öt olyan ünnep volt, amikor a megyei lapok általában irodalmi rovatot jelentetnek meg. Egy-két megállapításunkat pedig azokra az ismeretekre szorítkozva tettük meg, amelyeket a vidéki lapok elég gyakori áttekintéséből merítettünk. A lapok irodalmi vagy irodalmi-művészeti rovatának szerkesztési módja, színvonala nagyon eltérő. Vannak lapok, amelyek ünnepnaponként rendszeresen megjelentetik ezt a rovatot, s vannak olyanok, amelyek csak egy-egy elbeszélésnek, néhány versnek adnak helyet a kulturális tartalmú cikkek között. Az előbbiekre példa a Dunántúli Napló, a Napló, az utóbbiakra a Vas Népe, a Tolna megyei Népújság stb. A lapokat forgatva szembeötlő tény, hogy az elbeszélések, versek szomszédságából szinte teljesen kihalt a nagymúltú tárca. Művelője jóformán sehol sem akad, pedig pontosan ez lenne az, ami — előző évtizedek számlálhatatlan példája szerint — még a köznapi számokba is irodalmat vihetne. A negyven újságban — amelyeket alaposabban átnéztünk — összesen száztizenöt vers, ötvenkilenc elbeszélés, tárca és regényrészlet jelent meg. Ezenkívül könyvismertetések, írói arcképek, megemlékezések, vitacikkek A puszta számok is bizonyítják tehát, hogy mennyiség dolgában nem lehet panaszkodni. Honnan vegye azonban az irodalmi rovat vezetője a szerzőit? Egy néhány évvel ezelőtti hasonló vizsgálódásnál — a pécsi Jelenkor lapjain — panaszoltuk több lap esetében a helyi szerzők túltengését. Nem holmi irodalmi arisztokratizmusból, hanem mert a minden áron csak megyebeliek megjelentetése óhatatlanul a dilettáns irományok elszaporodásához vezet, ami semmi esetre sem lehet cél. Hiszen a megyei lapok székhelyén élő néhány tehetséges író nem tudja rendszeresen ellátni alkotással a lap irodalmi rovatát. Több dunántúli lap nem panaszkodhat, mert helyben is él egy-egy olyan rangos író, költő, akit a mai magyar irodalom jobbjai között tartunk számon. így Kaposvárott Takáts Gyula, Szombathelyen Káldi János, Székesfehérvárott Takács Imre és Sobor Antal, Pécsett Csorba Győző, Bárdosi Németh János, Pákolitz István és Bertha Bulcsu. De rajtuk kívül is szépszámú jótollú alkotó található a Dunántúlon: Szekszárdon Csányi László, Győrben Kulcsár János, Székesfehérvárott Bódás János, Bokros János, Veszprémben Koncz István és Pozsgai Zoltán. A sort folytathatnánk is. A megyei lapok irodalmi oldalait átnézve megállapíthatjuk, hogy az irodalmi-művészeti rovat eléggé támaszkodik is a helyben élő jónevű írókra. A tények tanúsítják, hogy a jóakaratú dilettánsok jórészt eltűntek az irodalmi oldalakról, ami azonban nem jelenti azt, mintha nem mutatkozna némi egysíkúság vagy éppen igénytelenség egyik-másik dunántúli lap irodalmi rovatában. Tudjuk, hogy ez az egysíkúság és igénytelenség csak részben írható a szerkesztők, rovatvezetők számlájára, hiszen a szűkre szabott honoráriumkeretek nincsenek gumiból, bajosan nyújthatók, pedig senki sem tagadhatja, hogy a honoráriumkeret is megszabja, mi kerül a lapba. A továbbiak részletezése előtt azonban vegyük sorra a megyei lapokat, melyek átmentek kezünkön vizsgálódásunk során. 133
