Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 3. szám - Arató Károly: Néhány fa (vers) - Szerdahelyi Károly: Otthon (vers)
Arató Károly: NÉHÁNY FA Az eső már elállt. A nyújtózó világ felett most forró fejem gőzölög az izzó nap helyett. Szétnézek izgatottan — amerre az út kanyarog, a karcsú szellők úgy libegnek, mint színes papírszalagok. Tisztán, fehér egyenruhában sorakoznak fel előttem a házak: ■mint fegyelmezett katonák, feszes vigyázzban állnak. Meleg a föld — kunkori kukacokkal vakító mennybe verebek, seregélyek szállnak fel csivitelve. De most mindez nem érdekel! Szédít néhány fa, vetkőző virág, s még nem tudom: édes illatukat fanyar verseimbe hogy is csempésszem át? Szerdahelyi Károly: OTTHON Apró árnyék szalad végig a szádon; lám a régi regény: megöregszünk, látom a fáradt pillák tört vonalát meg a hátad lágy hajlásút hónapok súlya alatt. És szeretlek szüntelen olyan nyugvó drága erővel mint azelőtt; ingemen érzem kezed bűvös erét és ideges kis moccanó ujjad néma húzását, vasalód asszonyi hőjét lépted tapadó puha súlyát és a riadt száj oldódó jeleit
