Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Cs. Nagy István: Weöres Bóbitája

(Medvenóta), a madárfióka korai röpülhetnékje (Nádi csibe), a kutyavásár humora (A kutya-tár), a szamarat lefőző kakas kikerikije: csupa érzelmes-tanulságos, derűs-harsány híradás a való világról. És még hány vetület a kaleidosz- kóp-villogású kötetben. Ahány vers, annyi bravúros kísérlet a gyermek horizontjába férő valóság megközelítésére. A Ha a világ rigó lenne „logikai bukfenc” gyermekversben. A gyermek rádöbben a képtelenségre, a logikai játék megerősíti valóságérzékében.

A Tavaszköszöntő népi időjárási regulából pattan ki, s tréfás házassági hirdetménnyé változik. A Galagonya olyan, mint egy homályból bűvösen előcsil- lámló drágakő. Sejtelmesen festő és zenélő hangulatvers. Benne az ősz szívszorító bánata és bíbor színpompája.

A Száncsengő c. életkép a kötet egyik csúcsverse. A rafinált zene-adagolás a szán közelgését-távolodását érzékelteti. Crescendóval indul, decrescendóval búcsúzik a vers. A vizuális és hallási képzeteket egyszerre mozgósítja, a csupa- zene sorok plasztikusan láttatnak is.

Bűbájos képzeleti produkciói nem rugaszkodnak el a valóságtól, mert olyan a vershelyzet, hogy érthető a képtelenség. A Bujócskában miért ne menekülne kútba vagy mogyoróvárba a képzelet? Az Orbán álomképeket lebegtet föl. A Kergető egy rókát menekít fantasztikus módon. A kötet címadójának tündére. Bóbita megejtcen valóságos környezetben lejti el táncát. A Déli felhők pedig felhőjáték, a felhőalakzatok megszemélyesítése.

Weöres egész költészetében, a Bóbitában is sajátos dialektikája van a köznapi-gyakori és a szokatlanabb szavak keverési arányának. A mindennapi szót is egyszeri költői helyzetbe hozza: „Gyöngy az idő, vándoroljunk”, „Lendül a vad dallam”. Prozódiáját erősen determinálja a ritmusmegoldás:

Már üti — üti már a torony a hajnalban!

A mondat grammatikai és ritmikai szerkezete úgy feszül egymásra, mint testre a bőr. Sokszor már a cím olyan atmoszféra-teremtő és zárt dallamú, hogy a vers lényegét előlegezi. Ez az egyszerűség (mert köznapi mondatokra emlékeztetnek ezek a címek) Weöres nagy képessége, amelyet a népköltészettől tanult (Egy szép domb ide-kékül. Arany ágon ül a sármány, Paripám csodaszép pejkó, Gyöngy az idő, vándoroljunk, Mély erdőn ibolya-virág).

Weöres művészi egyszerűsége szintézis a népköltészetből és a modern líra egész formakultúrájából. Ha van probléma, homály és hitetlenség a Weöres- műben: a Bóbita tökéletes ellenbizonyíték, hit az egészségben, a létezés értelmében. És jó, ha az embert rákapatjuk erre a hitre a fogékonyság klasszikus korában. Hogy később el ne formátlanodjék — ahogy Weöres mondja.