Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: Madách személyisége

Freudot hallanánk Freud előtt 5—6 évtizeddel, a nő biológiai specifikuma, a férfiúétól eltérő fejlődés-menete, érzelmi központúsága, mindez igen alapos anatómiai, fiziológiai, biológiai és pszichológiai komplex szemlélet alapján, hogy aztán a női emancipációról fejtse ki a mienkhez mérten negatív nézetét s megtépázva korának hazug-hipokrita nőtiszteletét, s végül Luther (triviális rigmusával zárja értekezését, mi szerint:

„Der nicht lieht Weib, Wein und Gesang,

Der bleibt ein Narr sein lebenlang.”

Magyarítva: Ki nem szeret, nőt, bort, danát, balga egész életén át.”

Akadémiai székfoglalójára csak azért tértünk ki kissé bővebben, hogy rámutathassunk arra a megdöbbentő tényre, hogy az akadémián székfoglaló és halni készülő 41 éves Madáehot még nézőpont-különbség is alig választja el nőkről vallott felfogásában attól a 16 éves kamasz-szemléletű Madáchtól, aki frivol szentenciákban és anekdotákon élte ki magát.

Madách diszharmonikus egyénisége meghasonva saját magával, körülményeivel, környezetével az önmegvalósulásnak, önkifejlésnek egy a már gyermekkorától favorizált specifikus módjára szűkült le a költészet szekundér- jellegű álomvilágára. Életének ebben vélte megtalálni értelmét. Ezt a költői- ségre redukált életet csak megszakítják közéleti tettei, amiket időszakonként és epizodikusán végez, akkor sem önszántából, hanem családi erőszakra. Nem érdektelenek ezek a közéleti szereplések sem, de ibensejében és lényegében mindig megmarad az önmegmutatásnak a költészetre redukált kereteiben. Ez annál meglepőbb, mert Madách nem született költőnek. Egész élete cáfolata a poéta nascitur évezredes elvének, ő úgy kímlódta magát költővé két hosszabb termő szakaszra bontható: első inas, majd a második szakasz mester munkájával. Az első periódus termékei: sereg ifjúkori drámája, novellái és versciklusai dilettáns kísérletek mind, itt még csak prózáján látszik hellyel-közzel az oroszlánköröm. A második periódus terméke A civilizátor, Az ember tragédiája és Mózese. Tragédiájában sikerült végre valamennyire költői mezbe formulázni vajúdó-egyensúly tálán lélekállapotát a latinon, francián, németen, olaszon táplált nagy europer műveltsége birtokában.

Csábító feladat volna ezeken a nyelveken való nemzetközi tájékozódását végig követni, de meg kell maradnunk személyisége vizsgálatánál. Erről tovább- vivően azt kell megfogalmaznunk az elöl involvált irodaiam alapján, hogy erősen polarizált, diszharmonikus volt. Személyiség-összetevőd között nem volt meg a kellő összhang, lelki szerkezete kóros volt, és ebből fakadt kóros reakció- készsége is. Lelki diszharmóniája — mint lenni szokott általában — viszonyulási és alkalmazkodási struktúrájában nyilvánvaló. Fejlődésében részleges elakadás történt, értelmi téren kialakult benne — sőt igen korán — a felnőtt ember, érzelmi téren különösen, de akarati téren is eléggé gyermek maradt. Ezzel magyarázható hallatlan civilizáció-ellenessége, intézményellenessége, gáttalan motoros kisülései, mértéktelen szerelmi élete, labilis hangulati állapota, különcködő magábavonulása, hiperszenzibilitása stb. stb. mind-mind.

Madáchnak erős élményvágyára, amit beteg teste indukált, már pregnánsan rámutatott Barta mindkét munkájában, Ez az élményvágy igen erőtlen átélőfcópességgel társult. Ezt a gátoltságot neveltetése szomorú következményeként könyvelhetjük el. Madáchnak ezt a személyi sajátságát: érzéki alkati adottságát és a hozzáépülő pszichés traumáját egész életvezetése és belőle fakad«) életműve bizonyítja. Egész életében hajszolta az élményeket, nyíltan epicureisfit