Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 1. szám - Bakács Tibor: Párizsi levél
BAKÁCS TlBOK: PÁRIZSI LEVÉL Közel két hete tartózkodom Párizsban, és most már tudom, hogy nem keresem fel azokat az írókat és kritikusokat, akiknek címét Bartha László festőművész barátomtól megkaptam. Ezeket a látogatásokat még otthon, útikészülődéseim során határoztam el, hogy a látványosságokon túl bepillantást nyerjek Párizs szellemi életébe. A terv ésszerű volt, Párizs azonban keresztülhúzta számításaimat. Egyszerűen nincs időm beszélgetni e szellemi kiválóságokkal, annyira lefoglalja minden időmet és lenyűgözi érdeklődésemet maga az élet. Lépten-nyomon történik valami, amit vétek lenne elmulasztani bármilyen eszme - futtatás kedvéért. Néhány perccel ezelőtt például még a Pont des Arts mellvédjén könyököltem, s a lüktető és hangos életöröm e Szajna feletti csend-szigetéről gyönyörködtem az éjszakai Párizs fényeiben, a megvilágított Notre-Dame-ban, az Eiffel- torony égbe nyúló vastraverzeiben és a sokszínű neonlámpák és reklámok fürdőzésében a Szajna sötét vizében, miközben Ady-versek jártak az eszemben. (Érthető gondolattársítás eredményeként sokat gondolok Adyra. Itt, Párizsban értem meg igazán költészete európaiságát, magyarságát és szükségszerű otthoni egyedülvalóságát egyszerre.) Ha majd otthon beszámolok párizsi élményeimről, nehéz lesz őket rangsorolnom. A rámzúduló élményzuhatag szinte percről percre új meglepetést kínál. Még a képekről jól ismert l’Arc de Triomphe és az Eiffel-torony is az újdonság varázsával nyűgözött le, amint lábukhoz érve hangyaként megcsodáltam méreteiket és formájuk művészetét. Párizsban mindenki megtalálja a maga nagy és apró örömét. Számomra ilyen a Sainte-Chapelle emeleti termének színcsodája, ahol a napsugár által lángra gyújtott sok száz üvegmozaik ragyogását gótikus arany boltívek foglalják keretbe. (Annyira e fenséges színorgia hatása alá kerültem, hogy utána még jó ideig alvajáróként kóboroltam a Quartier Latin szűk utcáiban, s míg lelki szemeimmel sóváran szívtam magamba e túlvilági fények valószínűtlen szépségét, kis híján halálra gázolt egy nagyos is e világi Alfa Romeo.) Hálás voltam sorsomnak azon a délutánon is, melyen néhány órát tölthettem Rodin műhelyében az Örök szerelem, A gondolkodó és a többi nagy alkotás között. Felejthetetlen volt találkozásom Mona Lisával is, akit Párizsba érkezésem előtt gyűlöltem a reprodukciókról jól ismert, s általam idétlennek tartott mosolyáért. Egy pillantás kellett csupán, melyet a falról vetett felém kiválasztva az előtte tolongok hatalmas tömegéből, hogy képletesen szólva térdre hulljak lábai előtt, és szívemben egy életre szóló szerelem lángja lobbanjon fel. Be kell vallanom, hogy a nemzeti múltnak, a gloire-nak grandiózus alkotásokban is kifejeződő megvallása mélyen elgondolkoztatott. Az Invalidusok templomában Napóleon szarkofágja vagy a Pantheon sírkamrái egyaránt szólon- g'atták saját magyar népi—nemzeti lelkiismeretemet. Szerencsés véletlen folytán itt-tartózkodásom idejére esett Párizs felszabadulásának huszadik évfordulója. A három napig tartó ünnepségsorozat sokat segített a francia hazaszeretet és 42
