Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: "Az emberélet útjának felén

Űrnőt, és úgy tűnt fel nekem, hogy az Ég felé távozik vele; emiatt oly nagy szorongás fogott el, hogy gyenge álmom nem bírta elviselni, hanem megszakadt, és én felébredtem.”

Dante e találkozás után is „fölötte félénk”, „molto pauroso” maradt. Soha egy szót sem váltott Beatricéval haláláig, ami a találkozás után három évvel ragadta el Sőt igyekezett eltitkolni szerelmét, de minthogy hiába rejtegette állapotát, legalább félreterelni próbálta a gyanút, kiért emészti szíve lángja.

„E látomás után természetes Szellemem egyre jobban akadályoztatott működésében, mert lelkem teljességgel elmerült az Igen Kedvesre való gondolásban; minélfogva rövid idő múltán olyan törékeny és gyenge állapotba jutottam, hogy nem egy barátomnak rosszul esett látnia engem; és sokan, irigységgel telve, iparkodtak megtudni tőlem azt, amit minden áron el akartam titkolni mások előtt. És észre vévén a kérdéseikbe rejtett rossz szándékot, a Szerelem akarata által, mely az ész tanácsai szerint vezetett, azt feleltem nekik, hogy a Szerelem kormányoz engem ekként. Azt mondtam ,Szerelem’, mert arcomon viseltem jegyeit, úgyhogy nem lehetett elleplezni És amikor kérdezték: ,Ki által rontott így meg a Szerelem?’ — én mosolyogva néztem rájuk, és nem szóltam semmit.”

Kapóra jött, hogy egy ifjú dáma hajlandóságot mutatott iránta, olyannyira, hogy mások is észrevették. „Nyomban arra gondoltam tehát — írja Dante —, hogy ezt a bájos hölgyet teszem a valóság fedőpajzsává; és annjdt mutattam ez irányban rövid idő alatt, hogy a rólam beszélő emberek javarésze azt hitte, ismeri titkomat. E hölgy révén elrejtőzve éltem néhány évig és hónapig; és hogy még többet hitessek el az emberekkel, rímes holmikat csináltam az ő számára, amiket nem szándékozom ideírni.” — Ez. volt Dante első plátói „hűtlensége”, s az eljárás olyan jól bevált, hogy amikor a hölgy elutazott Firenzéből, másik „fedőpajzsot” választott, akit Ura, a Szerelem Szelleme nevezett meg előtte „a sóhajok útján”. Ez szintén látomás volt: sóhajtozva, sírva bolyongott, s eközben jelent meg előtte a Szerelem Szelleme, akiben tudatalatti szabadulásvágyat, reakciót gyaníthatunk. Erre vall, hogy a színlelés ezúttal túlságosan jól sikerült, valószínű, hogy Dante érzékei is lángra kaptak — ám ami a legfontosabb, Beatrice megbántódott.

„Visszatérve, fölkerestem a hölgyet, akit az én Uram megnevezett a sóhajok útján, és hogy rövidre fogjam a szót, csak annyit mondok, hogy hamarosan védelmezőmmé tettem őt, olyannyira, hogy sokan beszéltek róla, áthágva az udvariasság szabályait, ami gyakorta súlyosan nyomta szívemet. És emiatt, mármint a túlzó szavakért, amik bűnnel látszottak vádolni engem, amaz Igen Kedves, ki minden bűnnek eltörlője és az erények királynője lett (ti. az Égben), egy bizonyos helyen haladva, megtagadta tőlem az ő édességes üdvözletét, amelyben minden üdvösségem vala.” Soha többé nem köszöntötte Dantét, sőt gúnyosan elnézett a feje felett, majd férjhez ment, s nemsokára meghalt. — Ezek voltak Dante „földi szerelmei”, amiket feljegyzésre méltóknak ítélt, mert a Lisetta néven ismert hölgy, ki Beatrice halála után egyidőre megvigasztalta, talán csak testi kapcsolatot jelenthetett, felejtést hozott, s ezért hagyta ki a hozzá írt szonettet a Vita Nuováhál. Házassága pusztán polgári ügylet volt a kor szokása szerint; a rejtélyes „Gentucca” pedig (Purg. XXIV. 37.) élete alkonyának gyengéd baráti vigasztalója lehetett.

A csapás: a köszöntés megvonása, a gúny s a maga hűtlensége kétségbeesésbe kergették Dantét, de egyúttal addig a pontig, ahol választani kell Ég és Föld között. Csodálatos tisztasággal megérezte ezt még abban az órában, s barátjának, ki elvezette a rajta nevetgélő nők köréből, lesújtott állapotából némiképp magához térve, így felelt: „Az életnek arra a pontjára tettem lábamat, ahonnan nem lehet többé előremenni a visszatérés szándékával.’1 („Io tenni li piedi in quella parte de la vita, di la da la quale non si puote ire piu per intendimento di ritornare.”) Döntő szavak, az első mély megvilágosodás pillanatát jelzik, a sors megértését. Ettől fogva égi szerelme egyre jobban szublimálódik, átcsap a misztikába, s elindítja az úton, mely az „isteni” Színjáték felé vezet. Látomásai támadnak, melyek jelentése egyre mélyebb és tisztább, hogy egy végső révületben elmondhatatlan élménybe merítsék.

Megpróbál észokokkal küzdeni az érzés hatalma ellen, de a „gondolatok csatájá35