Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 1. szám - Molnár József: Nyárdélutáni idill (elbeszélés)
nem is tudtak róla — én mindenesetre tudtam, hogy ők a szárnyasok kiterjedt családjában se vitték sokra. Érzékszerveik fejlesztéséiben, szárnyuk erejének növelésében nem jeleskedtek. Mi, a másik, a szerencsésebb ágon csúcsba emelkedettek ha embertársunk fogyatékos szellemi képességeire akarunk utalni, rendszerint a „tyúkeszű” jelzőt használjuk. Tudatában voltam annak is, hogy az igen távoli rokoni kapcsolat ápolásából előnyöm nem származhat. Ennek ellenére velük érző érdeklődésem mesterkéletlen és őszinte volt. A csibék egyre követelődzőbben csipogni kezdtek. A júniusi nap perzselő meleggel sütött, ezért terített asztalukat napszúrástól óvó szándékkal árnyékos padlórészre húztam. Életükért szigorú felelősség terhelt: verejtékezve raktam ki a kosárból habkönnyű gyenge testüket a kartonlapra. Az apróságok tanácstalanul bújtak össze, és egyelőre cselekvés vállalása nélkül vizsgá'gatták a kezdő életüknek keretet adó világot: engem, a félméterrel odébb fényeskedő napsütötte padlórészt, a kikészített aprómag-keveréket. Első jelzőrendszerük még nem jelezte, hogy az aprómag ennivaló s éhségük csillapítására szolgál. Feleségem — rejtély, hogy honnan gyűjtenek .asszonyok ilyen természetű tudásanyagot — számolt azzal, hogy az apróságok nem ismerik fel a ma- gocskákban az ennivalót, ezért meghagyta, hogy kínálásképp egy ujjammal kopogtassak az aprómag közé — körülbelül úgy, ahogy emberfia staccato- hangokat pöccint ki a zongorán. A szárnyasok faji emlékezetében a koppintás hangingere erősödött ösztönné. Az. én ügyetlen staccatóm csakugyan „eszükbe juttatta” azt a csőr-adta hangot, ami kísérője volt annak a mozdulatnak, amellyel az elődök éleség után kaptak. A bolyból a legbátrabbak, a legvállal- kozóbb természetűek csipegetni kezdték a magokat. Az utánzás ösztöne, a sokak által lenézett nyájösztön végül is falatozásra csábította a gyámoltalanabbakat, a bátortalanokat is. Ment minden, mint a karikacsapás. Szorongásaimtól megszabadulva gyönyörködtem étvágyukban. ..Ez már nem feltétlen reflex, ez már életük első önálló vállalkozása” — ezzel a címkével díszítettem fel első étkezésük nerceit. Ök kissé esetlen mozdulatokkal 760 mm nyomás és 30 fők hőmérséklet mellett kezdtek el szárnyas módra gyakorlatiasan élni. Azt éreztem, hogy egy fordulatokban bővelkedő s gondolkodásra-késztető színjáték egyik jelenetébe toppantam be. Néhány előző jelenetet, amelyek résziben vízben, részben közvetlen vízparton játszódtak le, elmulasztottam ugyan, de a dolgok összefüggése előttem így is világosnak tűnt. Alig győztem követni a terített asztal körül lejátszódó eseményeket. A lebilincselő mozzanatok sorozata olyan kellemes feszültséget teremtett bennem, mint egy kiváló sEinielőadás, amelyben a szereplők teljes élethűséggel adják át magukat szerepüknek. Engem is ihlet fogott el, úgy. amint a hullámos hajú költőket eléri, amikor a Múzsa beletelepszák ölükbe. Ekkor határoztam el hogy feliegyzóst készítek a látottakról. Nem vette el kedvemet az, hogy az általam megcsodáltak semmi újszerűt nem tartalmaztak. Nincs cselekménye se mondanivalómnak. Sőt a mozzanatok annyira mindennaposak, közönségesek, hogy alig van ember, aki ne nézett volna már ilyesmit végig. Bevezetőnek az ragadta meg figyelmemet, hogy alig fogtak bele „első”- ként felcímkézett étkezésükbe, a magok csipegetése köziben — hol az egyik, hol a másik — odapettyent az asztalra. Nem a higiéniával kapcsolatos beidegző dött szokásrendem tiltakozott az aktus ellen. Maga a tény hökkentett meg. Nyilvánvalóvá vált, hogy az adott pillanatban nem az első táplálkozásukat figyelem meg. A tojás barlangos sötétjében, annak ellenére, hogy a szárnyasok ágán a természet nem rendszeresített köldökzsinórt, más módon jutott bél- essa tornájukba anyagcsere-termék. Tehát feltétlen reflexek parancsára a barlang sötétjében az általam megfigyelt első uzsonmázás előtt már megkezdték táplálkozásukat. Székletük híg volt. tehát a tojásban elraktározott tápláléktartalékból rejtélyes módon vizet vontak ki. — Hogyan tudtak tyúkeszükkel 29
