Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 3. szám - Molnár József: Készülődés (elbeszélés)
MOLNÁR JÓZSEF KÉSZÜLŐDÉS % Az öreg Ábrahám a nappali egyetlen régi módi karosszékében gubbasztott; fia öltözött feketébe, mert délután temették a főkönyvelőjüket. Öltözés közben mesélt az elhunyt legendás fukarságáról, recsegő nyerseségéről és dicséretes, szókimondós igazságszeretetéről. Cipőhúzás közben Sanyi felnézett apjára, meri gyorsan váltó esze délutáni készülődéséhez új fordulatot súgott. — Apám még úgyse látott szocialista temetést. Ez a főkönyvelő bogarai ellenére derék ember volt. Tartson velem! Az öreg tovább szótlankodott, de látszott rajta, hogy barátkozik a temetésen részvétel gondolatával. Negyedik hónapja élt Pesten és leszámítva azt, hogy elviszi unokáját a közeli bölcsődébe, hogy megveszi a tejet, a délutáni sütésű császárzsemlét s azokat a háztartási apróságokat, amelyeket Hajnalka felír neki — alig mozdult ki a lakásból. Nem kellett neki Pest. Szeme eltelt látnivalóval; kiszökött belőle a kíváncsiság. Elhagyta a régi étvágya is. Ízetlen volt minden, amit a főváros kínált neki. Abban a nagy magányosságban, amely az örökkön loholó fővárosiak között tudja csak ellepni a vidékit — nem akadt emberfia, akinek eldödöghette volna, hogy szíve szerint legjobban szeretne már négy deszka közé kerülni. De ha présben vallatnák, millió ember közül legutoljára fia előtt mert volna szólni erről; Sanyi rábizonyíthatta volna könnyen, hogy hálátlan. Az öreg a délutánra kínált ..vállalkozás” természetén tűnődött. Tulajdonképp nem ártana, ha szemügyre venné, hogy miben is lesz majdan része, amikor rá kerül a sor. Mert abban biztos volt, hogy Sanyi őt már nem fogja pappal eltemettetni. Szájzugába öreguras, szomorkás mosoly lopakodott. Ebből már Sanyi azt látta, hogy apja hajlik a szóra. — Át se kell öltöznie — biztatta, hogy könnyebben adja be a derekát. — Megteszi a fekete télikabát is. A télnek nincs szeme. — Azt már nem — ingatta fejét az öreg éppen olyan méltóságos lassan, mint antik órák hosszú ingájukat. Ha már megy, akkor megadja ennek a főkönyvelőnek a tisztességet úgy, ahogy azt Lajozsmizsén íratlan törvények még régebben kötelezővé tették. Öltöző szándékkal éppen akkor állt fel, amikor menye betoppant a kis Évikével. A tizennégy hónapos csöppség tipegett a nagypapához; abban a korban volt, amikor érzelmek nyilvánítását az értelem még nem tartja ellenőrzés alatt. Számára a nagypapa jelentette a megbízható állandóságot, a fészekben következetesen vele maradó társat, az „egykorúval” folytatható játék lehetőségét. Apja, anyja nem voltak vele egykorúak; saját szenvedélyeik és igényeik szerint felnőttesen éltek. Amikor Hajnalka meghallotta, hogy mit tervez Sanyi, ő is biztatni kezdte apósát. Levegőzzön csak egyet, ne hervadozzon örökkön itthon, mint egy párját vesztett kanholló. Amíg a temetésen lesznek, vigyáz majd Évikére. Az öreg öltözködés közben rajtakapta magát, hogy derű és megelégedettség ötvözetével készülődik egy olyan ember temetésére, akit sose látott. A színház és a többi látványosságok soha nem nyújtották neki azt a szórakozást, amelyet a gyerekek csábítása ígérgetett. Amióta felköltözött, semmiben se volt hiánya; jól bántak vele. Megvan mindene. Sanyi nem fogadott el tőle hozzájárulást a háztartási költségekhez. Nyugdíját elköltheti borra, dohányra, délutáni sütésű zsemlére. Ez volt a legkedvesebb vacsorája. Aztán vennie kellett ruhát, inget, cipőt, mert Hajnalka 63
