Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 3. szám - Debreczeni Imre: Hepatitis (elbeszélés)

— Hahaha! Nyúlfogó Pilátus! Nyulász Pilátus! — csapong a gúny, mindenki kacag, csak az öreg dünnyög zavartan. Kezében sután csüng a leütött nyúl, de hiába igyekszik, sehogysem talál vissza megszokott szerepébe. — A kezembe ugrott — nyö- szörgi az öreg. Őhozzá beszél, két bánatos szemén szinte kikönyököl a könyörgés. Sajnálja.

— Az ám! — rikkant fel egy legény —, attól lett olyan havas a ruhája, mi?

Az öreg végigsandít magán, szabad kezével sepregetni kezdi ruhájáról a rátapadt havat. Zeng a kacagás, ugrál a szó, sárga az irigységtől. Acsádi mellén összefont karral áll a lépcsőn. Arca kemény, elutasító.

A fürdőszobában, a félbeszakadt borotválkozás közben, még mindig az öregen csodálkozik. így tudna játszani? Képtelenség! A váratlan izgalom tette. A rendelőből beszűrődnek a hangok. A nyúlfogás részleteit tárgyalják. Ki látta meg, ki hogyan akarta megfogni, hogyan vetette rá magát Pilátus. Majd az öreg kárán derülnek. Oda a táppénze. Ügy kell neki! Ha a megyénél megtudják. . . Pedig megtudják. Sajnálja az öreget. Nem ér annyit az a nyúl. Gyorsan végez, siet vissza a rendelőbe. Margit és Acsádi az ablaknál. Figyelnek valamit. Mögéjük áll, követi tekintetüket. A behavazott úton Pilátus baktat. Kezében a két bot, jobb hóna alatt a nyúl. Hajlot- tan vánszorog. Szánja. Már-már szól, hogy hívják vissza, mikor megáll az öreg. Kikapja hóna alól a nyulat, dühösen nevágja a hóba, még meg is tapossa, aztán indul tovább. Most ér a töltés mögé. Az eltakarja. Először csak a lábát, utána a derekát, már csak válltól felfelé látszik. Most újra megáll. Visszafordul? Vissza. És bot nélkül jön, s nem is biceg. Üjra látszik egész alakja. Mintha megmagasodott volna. Most megáll, lehajol, felveszi a nyulát, leveri róla a havat, majd fordul, s nyújtott, hintázó léptekkel elindul.

— Hát ezt nem hittem volna az öregről — csóválja ő a fejét.

— Szegény ördög — sajnálkozik Margit.

— Inkább Tibor bátyámat kellene sajnálni — véli Acsádi. Bántóan éles a hangja. Margit elérti, védekező hangsúllyal replikázik:

— Tibor minden hónapban beküldte felülvizsgálatra. A váratlan izgalom ... lehet, hogy holnap betegebb lesz, mint valaha.

—• Ez? — nevet fel Acsádi — ugyan, kérem... szimuláns. Azonnal ki kell írni! — Pattognak a szavai, mintha vezényelne. Egy pillanatra találkozik Margit tekintetével, de nem szól. Margit előveszi Pilátus kartotékját, s mintegy igazolásképpen mutatja Acsádinak. Ő bosszankodik. Mit bizonykodik Margit? Acsádi kényszeredetten bólogat, majd jelentőségteljesen karórájára néz.

Negyedkilenc múlt.

— A másnaposokkal kezdjük? — kérdi Margit személytelenül.

— Ahogy szoktuk.

Margit előszedi a kanalakat, a ricinusos üveget, s kiszól a váróba:

—■ Másnaposok, macskajajosok bejöhetnek.

Vagy tizen tódulnak be. Csupa fiatal férfi, a legidősebb sincs több negyvennél. Városban dolgozók, téesztag nincs köztük, a közösben ilyenkor csak az állattenyésztőknek van dolga.

Acsádi az ablakpárkánynak támaszkodva áll. Cigarettázik.

— Meddig tartott a bál? — kérdi csípősen.

Senki sem felel.

— Nem akart felkelni az ágy, mi? — gúnyolódik Acsádi. Ráérősen fújja a füstöt a mennyezet felé.

— A hajnali vonat? — kérdi ő az emberektől.

— Elakadt, doktor úr, csak a város felőli tudott kijönni — mondják egyszerre többen is.

— Szerencsétek, pernahajderek! — tegezi le őket. — Hát már sohasem komolyodtok meg? Na, gyerünk csak, sorjában! Tátsd ki a szádat Lajos, fiam! Az éjjel bezzeg tudtál tátogatni!

A pogácsaképű legényből most is dől a borszag. Két kanál ricinust kap, a szokásos adagot. Nincs pardon, valamennyiükkel lenyeleti. A másnaposok undorodva tö39