Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 3. szám - Alojz Gradnik: Erosz - Thanatosz (vers. Ford.: Dudás Kálmán) - Szerdahelyi István: Szigligeti szonettek (vers)
Alojz Gradnik: EROSZ — THANATOSZ Hörpöltelek, s nem fogytál, Szerelem. Mint mámorát a muskotálynak, élveztelek mohón, és részegen nem tudtam, hogy merő Halál vagy. Meredt örvénylő mélyeden szemem: s fénye hogy végül behomálylott áléltan nem tudtam, Halál, hogy te vagy a legrejtettebb Szerelem. Dudás Kálmán fordításai Szerdahelyi István: SZIGLIGETI SZONETTEK* 1. Elhagytál, mint a télhozó szelekben a nap fényét a kislányos meleg, s kihűlt a tó is, melyben testedet az esti langyos víz alatt öleltem. A szöllösdombok sértődött sündisznók, s ezer kopár, hegyes karót meresztve cammognak sorban át a végtelenbe. Mi elhagyott, nem is biztos, hogy itt volt. A fázós csirkék gödröket kaparva a széltől védett, száraz árokpartba, a földhöz bújnak, s úgy melegszenek; elhagytál, és a tó, a fák, hegyek, falvak lassan mind elhagyják világom, s nincs hely, hol megbújhatnék, hogyha fázom. 2. Lehullt a hó. Az égfehér hegyek közül a fák saját árnyukká válva elmentek mind a kékeres homályba. Én már örökké csak feléd megyek. Sikamlós jég simul a lejtős dombra, s a mészfehér házak közt szerteszálló hópelyhekböl két gőzölgő, sovány ló csúszik ki megrakott szekérbe fogva; széttárt lábakkal, visszahajló nyakkal erőlködik a két megrémült állat, majd látva, hogy többé már meg nem állhat, mind gyorsabb, gyorsabb vágtatással nyargal sivít, sivít az ostoros gyerek — én már örökké csak feléd megyek. * „Szigligeti szonettek” ciklusból
