Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 3. szám - Perczel A. Károly: Erdő (regényrészlet)
Zoltánnak kényelmetlen volt a helyzet, kedve sem volt hozzá, de azért megbántani sem akarta az erdészt, így kénytelen volt engedni, azzal, hogy éppen csak megissza a sört, de aztán megy is tovább. Az erdész azonban, mint a legtöbb részeg, érzelmes is lett hirtelen, olvadékony és csöpögő, s mikor a pincér odatette eléjük a két korsó sört, kissé elhomályosult, de azért még fel-felélénkülő tekintettel nyúlt az egyik korsó íüle után. — Tanár úr — mondta halkan, majdnem lágyan —, igyunk arra a szép erdész- nére .. . Tetszik tudni, kire gondolok ... Zoltán meglepődött, de természetesen nem tehetett egyebet, mint hogy a sörivók szokása szerint az asztal lapjához verte a korsó fenekét, s mert valójában még mindig szomjas volt, hatalmasat kortyintott a kesernyés léből. — Akkor mégis érdekli... — vonta össze szemöldökét a rajztanár, mert határozottan zavarta ünnepi köreit az erdész túlzott lelkesedése. — Érdekel? — vont vállat amaz. — Kit ne érdekelne? Nincs itt egyetlen férfi, aki ne lenne akár a pincsikutyája is. Az olyan asszony ... — Aztán újból hörpintve egyet, némi habozás után bökte ki: — Én is el akartam venni feleségül... El én, tanár úr, s azért nem nősülök meg, mert ilyet úgyse találok... — És visszautasította? — kérdezte Zoltán enyhén felkunkorodó kárörömmel. — Meg se hallgatott... Az öreg Hegedűs Gábort választotta elsőnek. Szereti... szereti... Furcsa dolog... Az ember azt hinné, hogy egy ilyen fiatal nő fiatalt választ, ha módja van rá... De nem... Ö azt az ötvenéves férfit akarta ... Nem tudom, mivel vette le a lábáról? — Hát maga mondta, erdész úr, hogy nagyszerű ember az a Hegedűs Gábor, nyilván ilyenre volt igénye... — hűtögette Zoltán az erdészt, meg magát is. — A fene tudja — nézett bambán maga elé Nagy Gergely, s látszott rajta, hogy az ital lehánt róla minden nagylelkűséget, s csak a sóvár, félrelökött hím keserűsége, lázongása bugyborog benne: — Pedig velem is meg lehetett volna elégedve... Tanár úr — ragadta meg hirtelen Zoltán karját —, megvallom, én halálosan szerelmes voltam abba a Violába ... — aztán lehajtotta a fejét a karjára, mint aki nagyon nekikeseredett, s mélyet sóhajtva fűzte hozzá: — S ma sem tudom elfeledni.. . Nem megy... Nem megy.. . Igyunk még egy korsót — pattant fel újból váratlanul, de Zoltán megelőzte, gyorsabb volt nála, mert felállt, kezelt vele, s ígérgetve, hogy feltétlenül felkeresi őt a Magastetőn, az erdész tiltakozása és marasztaló erőszakoskodása ellenére nagy léptekkel elmenekült a kocsmából. A Kövesvölgy mentén, enyhén lankásodva, keskeny ösvény vezetett az erdőhöz, melynek bokrai, cserjéi már az Őrhegy lejtőjén kezdtek feltünedezni, hogy jelezzék a rengeteget, mely egyre sűrűsödve nyomul föl a lejtőre, s onnan aztán hol alászállva, hol meg emelkedve, elözönli kis megszakításokkal a környék összes magaslatait. Itt- ott gyérül, vagy teljesen kitisztul, mintha pihenőt tartana vagy erejét kímélné, mert a vigályosok és tisztások után újra nekilódul s résnyi szellőztető nyílást sem tűr meg óriási lombkoronáján. Zoltán sietve lépdelt le az ismerős völgybe, mely hosszan, laposan, tojásdad alakban nyúlt el, mint egy óriási aréna, melynek porondján a giz-gaz és a dudva tenyészett buján, szabadon, élethalálharcot víva egy-egy megművelt, répával, burgonyával vagy zabbal bevetett földdarabkával, s amelynek lépcsőin, erkélyein és peremén, egymás mellett és egymás fölött már házacskák tarkálltak, fehéren és pirosán, köztük a Viola nagyanyjáé is. Zoltán szinte úszva ereszkedett alá, szinte belevetette magát az enyhe hajlatba, mint valami igézeies ölbe, hogy lendületével is fokozza a nyári részegséget, az önfeledt, beteljesítő szabadságot. Az erdész vallomása még okvetetlenkedett benne; zavarta is, meg hiúságának is hízelgett, hogy tavaly egyetlen pillantással olyan nőt fedezett fel, aki minden férfit elkápráztat a környéken. Zavarta, mert a férfi még önáltatás árán is szereti a kizárólagosságot, nem kíván osztozkodni sem a felfedezésben, sem érzelmeinek titkos ápolgatásában, szereti, ha ő vesz észre valakit, mindenkit megelőzve, s ha a nő is általa kezd eszmélni s ráismerni saját adottságaira, melyekre a férfi hívta föl figyelmét. Másrészt jó érzéssel töltötte 18
