Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: Személyiség-vázlat Gelléri A. Endréről
módját egyesek sztigmatikusnak (Ungvári), mások „realizmuson túllépőnek” (Füst), Kardos „stílusbravúr”-nak nevezik, és így sorolhatnánk a mutatványszámnak is beillő megállapításokat, mert minden vele foglalkozó érzi, hogy rendkívülivel áll szembe, csakhogy ezt a rendkívülit ki-ki a maga stílusigénye és készsége szerint nevezi meg. A szavak fölösleges cifrázása helyett ki kell világosan mondanunk, hogy Gelléri alkotásmódja szürrealista. Művészetében megtalálható a szürrealizmus minden lényeges jegye: az „automatikus írás” módszerében kicsúcsosodó gátlástalan önkivetítődés, az erkölcsi, logikai, esztétikai normatívák teljes elvetése, az oneroid állapotszerűség, a tudatkontroll megszűnése, a bizarr és abszurd játékosság, az ötletek szabad asszociációja, a tudat alatti ösztönélet kavargása, a pszichológiai és pszichopatológiai jelenségkör illusztrációja stb. stb. Nyitott kérdés azonban az, hogy vajon Gelléri csak a modernizmus okán kereste-e a vázolt jellegű példaképeket személyekben, művészeti formanyelvében és alakjaiban, vagy pedig pszichoszomatikus, tehát testi-lelki alkata eleve erre determinálta, vagy esetleg harmadikul mindkét ok közrejátszott ebben kodeterminatív tényezőként. E probléma megválaszolásához monografikus feldolgozás volna szükséges. Gelléri mindenesetre érdekes egyénisége irodalmunknak a maga örvénylő életével, gátlástalan életvezetésével, önmagában hordott börtönével. Ha írásművészete nem csupán eltanult szerepjátszás, úgy egy súlyosan sérült, beteg lélek vallomása koráról, és minaenekelőtt saját világáról. Tanulmányvázlatom csupán eligazítóul szolgálhat egy monografikus igényű feldolgozáshoz, mert néhány kilátópont megjelölésével megkönnyítheti Gelléri élete és életműve bozótos régióinak a feltérképezését. Hiszteroid vonásokkal átszőtt diszharmonikus személyisége, a felnőtt korában is gyermek maradó, az élet értelmét „őrültség, álom, tündérek és epilógusvégszó szavakkal szintetizáló, a folyton kísérő öngyilkosság rémével küzdő, szüntelenül a danse macabre csontzenéjét halló, önvádlásos és kényszeres fázisai, felhangoltsága és letörései, inadekvát viselkedése, egzaltációi és eksztázisai, az életet „csengetés bordélyháznak” nevező bizarreája, parathymiája, önmagát felgyújtó motoros kisülései, profanizáló cinizmusa, rejtelmesen kettős művészete”, néhány éven belül harminc foglalkozást kipróbáló nyugtalansága, érzéki képei, mértéktelensége és szexuális tobzódása, ösztönéletének kórossága, súlyos érzelmi vacuumjai, magasabb etikai érzelmeknek a hiánya stb. stb. mind-mind a pszichiátria felé mutatnak, s a pszichiáter a polymorf pszichopathiát diagnosztizálhatná a fel toluló ismérvek alapján. Ebből a nézőpontból érthetők meg írásai, önéletrajza és életvezetése Gellérinek, még akkor is, ha eldöntetlen marad egyelőre, hogy élethitelesek-e írásai önmagáról vagy csupán eljátszott szerepek. Irodalomtudományi méltatói hiába kényszerülnek külön esztétikai kategóriákat kreálni ellentmondásos művészete megmagyarázására, ez a kísérlet nem vezethet eredményre, mert hiszen a patologikusnak a normáltól elütő zárt öntörvényű világa van, amely ha művészetbe vetül is át, magán hordozza specifikus-patologikus bélyegét. IRODALOM Déry Tibor: Gelléri Andor Endréről. = Kortárs, 1965. 1. sz. — Füst Milán: Villám és esti tűz. G. A. E. novellái. = Nyugat, 1940. 214—216. 1. — Gcgesi Kiss Pál: A személyiségről. = Magyar Pszichológiai Szemle, 1963. 2. sz. 195—205. 1. — Gegesi Kiss Pál—P. Liebermann L,ucy: A nemiség egészséges fejlődése erőszakos megzavarásának hatása a gyermek- és ifjúkori személyiségzavarók kialakulásában. = Magyar Pszichológiai Szemle, 1963. 4. sz. 513—550. 1. — Gegesi Kiss Pál—P. 91
