Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Káldi János: Juhász Ferenc költészetének stilisztikai vizsgálata
..savanyú hegyi legelők" (A virágok hatalma) „világot-rázó szél” (Látomásokkal áldott életem) Szomorúságának napjaiban — egy alkalommal — az esti Oktogonon „ácsorgóit és mélázott”. Az eső zuhogott az óriási városra. A kék, sárga, zöld, piros neonfeliratok, villanyábrák fénye különös sugárzással világította meg a csapkodó eső-fonalakat és az utcán összegyűlt tócsákat. Ezt a szemléletes képet ő így mutatja meg egy tömör verssorral: „Kék, sárga, zöld, piros eső zuhog.” (Babonák napja, csütörtök: amikor a legnehezebb) Merészen újak összetett jelzők- Ilyenekkel nagyon gyakran találkozunk. Nézzünk meg ezek közül is néhányat: „kócsag-nyakú üvegek”, „habos-gyomrú cipó”, „tajték-belű lángos”, „köd- paripájú köd-seregek”, „smaragd-szakállú fény”, „teljes-sugalmú fölismerés”, „kőomlás-köpenyű hegyoldalak”, „csillagra-nyílt mosónő-száj”, „kékeres lucsok” A jelzők többszörös összetétele szintén jellemző Juhászra. Ezekből is bemutatunk néhányat: „tücsök-cirípeléssel-hináros”, „égő-gyertyasor-gerincű”, „árnyék-vízinövé- nyes”, „csontörvény-homlokú”, „görögkeleti-templom-fejű”, „gyöngyház- szívókorongú” Több nagyon kedves jelzője van, amelyekhez minduntalan visszatér, s amelyeknek a gyakori használat miatt már-már megkopik a hímpora. Ezek közé a jelzők közé tartozik: foszforos, kocsonyás, pikkelyes. Érdekes, hogy mindhárom jelző tulajdonképpen a természettudományok világához tartozik. Tehát még a jelzők világába is betolult a műszókincs. A „joszforos?’ jelzővel találkozunk az alábbi esetekben: „joszforos arcodat” (Krisztus lépesméze) „s hinti fejetekre az űrgolyó a foszforos sárga port.” (A virágok hatalma) „foszforos agyak” (A tékozló ország) „foszforos foszlány a teste” (A tékozló ország) „És áradt és áradt szomorú, csüggedetlen szemekkel ez a foszforos menet.” (A halottak eposza) ,.foszforos csodái a kínnak” (Látomásokkal áldott életem) A „kocsonyás” jelző szintén lépten-nyomc.n föltünedezik a versekben: „Fagyos leheletével nem töppeszti testem törtre, kocsonyásra, mint fagy a virágot.” (A halhatatlanságra vágyó királyfi) „A kocsonyás, eres üvegből kiserked lombja a halálnak.” (A menekülő ember) 68
