Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - Dudás Kálmán: Karsztnál időtlenebben (vers)
Dudás Kálmán: KARSZTNÁL IDŐTLENEBBEN — Mestrovic emlékének — I. Csatlakozásra vártam, harminckilenc nyarán, Bátyus kis állomáson, bölcsőhelyed szívénél: Tücsökszó árdagályán ringott a karszti éjfél Holdas domborzatával mint ösztövér karám. Nagymessziről a tenger morajlott át az éjen, Közel boróka ága himbált: alkalmasint Kalapod karimája csapongóit így, amint Bolyongni fönt a Grícsen láttalak esti szélben, Diákkoromban. S tán épp ez a zágrebi emlék Idézte ott elébem a nyájterelgető Juhászfiút, ki voltál, s a szirtes hegytető Valló varázslatát: amint titkod lehelték, Ügy néztem már az első ihletőid, a roppant Kopár idomzatú, vad sziklák sorát, akár Zord szobrok csarnokát: az volt az egész határ, Midőn tapintó elméd lángsugarába lobbant S vésőd úgy bírta szóra a dacos engedetlen Kövét, hogy számon tart ma, mint érdemes fiát, A műveiddel szépben gyarapodott világ: —- Világolsz üstökösként, karsztnál időtlenebben! II. A meggyorsult idő emel ma már, Hirdeti szuverén harmóniád, Művészeted hitét az ihlető Erejű népiség gyökérzetén: Szigorú küldetés: a támamély Poklából fölhozott fekete fény, A rettenet, mely úgy szabadító, Ha elmerült világ fájdalmait Oldja az alkotás, a létöröm, Remény és üdv fokán, a viadal A mű diadalán: ez a közös Bartókkal rokonit — tűnődöm el Most, hogy elér a hír, halálodé —, Száműzetésed is: fasiszta rém Elől a borzadás és gyűlölet Vitt túl a tengeren, mint Őt, előbb —
