Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Jakab Géza: A Zrínyi-rejtély

— Én egy kant megsebesítettem, mentem a vérin; ha utána mennénk, elveszt- iietnők!

Az ur mindjárt mondá nekünk Zichy vei ketten, látván, hogy el akarunk menni véle:

— öcsémuram, kegyelmetek csak maradjon itt;

Majd Vitnyédynek, aki Guzics nevű udvari kapitányával beszélgetett:

— Csak beszélgessen itt Kegyelmetek öcsém Uramékkal, csak megnézem, mit mond ez a bolond, (t.i. Póka;) mindjárt visszajövök!

Csak boeskorban lóra kapa, stuc kezében, Póka. után elnyargala. Egy sabaudus (szabados), Majláni nevű ifjú gavallér, Guzics öccse, inesa, meg egy Angelo nevő kedves olasz inasa és a lovász nyargalának utánna.”

... Egy pillanatra szakítsuk meg itt a drámai események folyását! Az állóképen már nincs jelen Póka, a vadász. O előrement. A novemberi kora alkonyatba boruló sűrű erdő szélén egyedül Zrínyit látjuk, csak amúgy sarúsan, a vágtató lovon. Kezében kelevéz, semmi más. (?) Az elrobogó lovas után most igyekszik szintén lóra kapni Majláni, Guzics várkapitány öccse, láthatólag Zrínyinek egy szabadosa; egy másik lovion Angelo, a kedvelt olasz inas, továbbá még egy névtelen lovász Hárman készülnek követni tehát az elrobogott főurat. A kép most tovább mozdul: Zrínyi már gyalogszerrel behatolt Póka után a sötétedő erdő sűrűjébe: ezek hárman csak most kezdenek vágtatni az eltűnt lovas után. Újra Bethlené a szó:

— „Mű ott a hintónál beszélgetőnk. Egyszer csak hamar ihol nyargal Guzics öccse, mondja a bátyjának:

— Hamar a hintát! Oda az ur!

— Menénk, amint a hintó nyargalhat és osztán gyalog a sűrűbe befuték én: hát ott fekszik, még balkezében, amint tetszett, a pulzus gyengén vert, de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala.

— Majláni igy beszélte: hogy amint Póka után bément a disznó vérén az erdőbe, amig ők a lovakat kötözték, csak hallják a jaj-szót; Póka szava volt. (A kiemelés tőlem). Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az ur arccal a földön s a kan a hátán; ő hozzálő, elfut a disznó, érkezik Guzics öccse és Angelo. Az ur felkél s mondja:

— Rutul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa, (melyet csatákon is magával hordozott), sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó.

Zrínyi előbb egy szót sem szólt, csak „meghala”. Pár sorral lejjebb már hosz- szasan beszél, állítja Majláni s utána Bethlen.

íme, az első ellentmondás:

— „Eléggé próbálták véle, de hijába, csak elfolyt a vére, — folytatja Bethlen a késői emlékezéseit, — először ülni, osztán hanyatt fekünni, végre csak meg kelle halni, mert a fején három seb vala: egy balfélő1!, a fülén felül, a feje csontján ment csak el a kannak agyara, a homloka felé szakasztottá rutul a feje borit; más ugyan a bal fülén alól az orcáján a szeme felé, rut szakasztás: de e kettő semmi, hanem a harmadik jobbfelöl a fülén, alól a nyaka csigájánál ment bé s elé a torka felé ment és a nyakra járó minden inakat ketté szakasztottá; az ölte meg, a vére elmenvén . .. Rettenetes sirás lön az erdőben; a legaláíbbvaló, csak a gyermek is siratta.”

Ami ebben a részletes, drámai leírásban feltűnő, az egy negatívum. Egy tanúvallomás feltűnő hiánya. Mit mondott Póka? A horvát vadász, aki legelőre ment a kan nyomába ... ? Akit ott találnak az erdőbe Iberohanók egv horgos fán ülve, fegyverrel a kezében, míg Zrínyi alatta, tőle távolabb, a kan alatt öntudatlanul fekszik, mely őt marcangolja ... Póka nem szerepel többé a történetben, Bethlen egyébként egészen részletes, késői emlékezésében: pedig néki tudnia kellett róla. hogy miféle szóbeszéd indult mindenfelé Zrínyi tragédiájával kapcsolatosan. Tény, hogy a vadkant Bethlen már nem is látta a haldokló fölött: erről csak Majláni, Guzics öccse, a szabados beszél és ez az előadás eléggé hihetetlen. Egy ember, akinek vadállat szakította fel nyaki

106