Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Békefi Antal: Egy elfeledett históriás énekmondóról
emlékek, a szomszéd helyiségben pedig — minő kontraszt — egy empire szoba teljes berendezése a Czirákiak dénesfai kastélyálból. Hála Sajgó Benedeknek, aki zárt udvaros palotát rendelt, mire a látogató könbeór a kiállító termek során, végighaladt a győri múlton is. Az egykori ebédlőben, mely most a múzeum díszterme és a város ékessége, Schaller freskód alatt beállók a zárt erkély látóterébe. A higanygőzlámpák szelíd fényében újra végigpásztázom a teret — itt előttem, és az időt — az utóbbi századiakat. Itt majdnem velem szemben fejezték le — publice in foro — a „lőcsei fehér asszonyt”. Ez Jókai előadásában sem hat meg; az öt kuruc tiszt sorsa igen, akiket 1710-ben ugyanitt végeztek ki a császáriak. Velem szemben az épület, ahol a két unokatestvér, Jedlik és Czuczor tanult és tanított, és innen nyílik a két utca is, mely őrzi nevüket. A téren a város esti népe, andalgók és sietők. Az ő őseiké a céhládák és céhiratok. Ha igaz, hogy a városoknak sajátos jegye, hogy nemcsak térben van, hanem az időt és múlását megmutatja, amit innen látok, valódi város: századokat és stílusokat, tragédiákat és idilleket összebékítő harmónia. A pécsi Széchenyi térről — mely ugyanígy sűríti városa történetét — nemrég regényt írt tudós szerelmese; ez a mienk is megérdemelné. Ábrándoznék még múlton és jövőn, de a múzeum őre már csörgeti kulcsait. Sietve is összegezni tudok: „Vagyon az piacon Győrött egy házam.” IRODALOM Borbiró—Valló: Győr városépítéstől ténete. Bp. 1956. — Jenéi Ferenc: A múzeumépület története. Arrabona I. Győr, 1959. — Régi magyar költők tára. XVII. század. 2. Bp. 1962. — Garas Klára: Magyarországi festészet a XVIII. században. Bp. 1955. — Bay Ferenc: Napóleon Magyar- országon. Bp. é. n. ' ■ }; BÉKEFI ANTAL EGY ELFELEDETT HISTÓRIÁS ÉNEKMONDÖRÓL Wathay Ferenc1 keménykötésű, kardjára támaszkodó bronzszobrát bizonyára valamennyien láttuk már Székesfehérváron a vár bástyája tövében. Mint Fejérvár vicekapitánya itt esett fogságba a vár elestekor, ezért becsülte meg a város e szép, kifejező szoborral emlékét. Azt azonban már kevesebben tudják róla, hogy éppen e megyékben ■— melyeknek az Életünk c. folyóirat irodalmi és tudományos fórumává válik — élte le küzdelmes, örökös harcokban zajló életét. Sopron megyében született, Németújvárott és Sopronban járt iskolába, Tihanyban apródkodott, Cseszne- ken, Győrött, Óváron, Sárváron, Veszprémben és Fehérvárott katonáskodott, portyái során bejárta ezt az egész vidéket. Konstantinápolyi fogságában is e tájat énekli meg „szöngő szólással”, ide vágyik vissza. Súlyos rabságában „búval virágozó rút sötét tömlőé”-ében többször is megénekli Pannónia szépségét, a Rába vidékét, Kemenesalját, féltve 84
