Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Szij Rezső: Krúdy Gyula és Várpalota
szíj bezso KRÜDY GYULA ÉS VARPALOTA Költészet és valóság 1. A régi Várpalota „ .. . estve volt, mikor a faluba érkezett. A Bakony zúgását már félórája hallotta, amint a személyvonat egy-egy állomáson pihenőt tartott. Valamikor utazott már erre — a katicabogár anyjához — francia illatszerrel dörzsölte ekkor az arcát, kézitükráben haját igazította, a kesztyűjét sokszor felhúzta ... A hölgy az állomás végén várta, mantillában, barnás harmatos őz szemét ijedten rászögezte és félcipőjén a csokor mint egy kis kutya figyelő fülei.. Ki más írhatta volna e sorokat, ha nem az irodalom nagy mágusa, Krúdy Gyula? Tudta-e idézni bárki is oly vonzóan a múlt század bieder- meieres, copfos, mantillás világát, mint ő? Mindent tudott Palota belső életéiül, amit mások csak sejthettek. Ismerte a Lonesost és a Badacsonyt, aranyló nedűjét annyira szerette, mint vonzó szépasszonyait. A kiirtott bakonyi fák fájdalma épp úgy benne sajgott, mint ahogy kiérezte az örökös szélből az eltűnt betyáridők romantikus világát. A bakonyi szél zúgásából nálánál többet senki el nem leshetett. „Magyarországon vagyunk, a múlt század elején, közel Várpalotához, esteledik és a Bakony zúgása hirtelen felhangzik a környéken, mintha ezer meg ezer öreg fa ébredne fel délutáni álmából” — olvassuk másutt.** A Tanácsköztársaság alatt született írásában már egyenesen történelmi freskót nyújt a Bakonyról. „A Bakony szökik az emberek elől. Mind beljebb húzódik hegyei, völgyei közé. Már nem is hallani erdőzúgást Várpalotán, pedig húsz esztendő előtt még ott kezdődött a Bakony, ahol a falu végződött. A forspent (ismét kocsin utaznak Magyarországon; akinek valami bélyeges írás van a zsebéiben, a községházán, a „direktóriumnál” rekvirál előfogatot), a forspont tehát jó darab ideig halad a fehéren kanyarodó országúton, hegynek-völgynek, amíg végre elérjük azt a dombot, amelynek ritkás hajzatát messziről látni. Itt a Bakony. Régi Magyarország híressége. Kalandok, regények mesemondák színtere. Az elmúlt század történelme, amikor még ráértek Magyarországon meséket mondani, meséket végigélni. Manapság már senki se él, aki a Bakony nevezetességét: Sobrit a két szemével láthatta volna. Pedig a mostani vénembereket gyermekkorukban Sobrival ijesztgették. Scbrinak néztek minden gyanús vándorlegényt, holdfényben merengő odvas faderekat, a szél futó árnyékát az országút porában, a régi sas rikoltását, éjszakában koppanó lépést a gyalogúton. Jön Sóbri. * Krúdy Gyula: Az aranykézutcai szép napok. Bp. 1916. 36. 1. ** Krúdy Gyula: Mákvirágok kertje. Bp. [é. n.| 158. 1. 7 ÉLETÜNK 97
