Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 1. szám - Morvay Gyula: Hurcolkodás az élettel (Elbeszélés)
MORVAY GYULA HURCOLKODAS AZ ÉLETTEL Nehezen hasadt a hajnal, már az ablakon beragyogó csillag is másfelé fordult, a hó tompán fénylett, és az aj tóhas,adékon bekúszott a hideg és tavaszi szagú szél. Kispál Márton ezen a reggelen felkötötte maga elé kék kötényét, a kamrából kihozta a mákot, amely kis vászonzacskóban a falba vert szegen lógott, fogta magát, és a szérű végén levő darabka földjén, a hóra rászórta a mákot. Lassacskán olvad a hó, észre se veszi az ember, csak a föld magáiba szívja, a hóval együtt a mákszemeeskék is belesüppednek a hantokba, idejük lesz gyökeret verni. A vakaróért akart átmenni Vida Gáspárhoz. A kertjében álló gyümölcsfákat akarta megvakarni. Kora tavaszi az idő, akármit mond a kalendárium, Márton magától is tudja, minek mi a tempója. Gáspárnak volt gyümölcsfa-vakarója, átmegy, elhozza, előbb azonban meg- reggelezi'k. Mondja feleségének, hogy „átmegyek Gáspárhoz, elkérem a vaka- rót”. „Ha otthon van; van egy hete is, hogy nem láttam. Tán csak nem ment el?”, „Mért ne ment volna el, de aztán mért ne jött volna meg?”, mondta tányérjára hajolva Márton, mivel felesége tejeslevest adott eléje. Ott volt a szalonna is, de Márton reggelenkint már csak tejeslevest evett. — Megvan még a vakaró ja? — kérdezte feleségétől. — Ki tudja ezt neked megmondani? Talán még ma Vida Gáspár sincs meg. — Rossz pénz nem vész el; hol lenne, hogy mondod: nincs meg, nem lenne meg Gáspár? — A fene se tudja, csak nem láttam őt egy hete, de van annak már két hete is. Többet nem beszéltek; Márton fogta magát, és régi, elég rozoga lóvakaróiával még megvakargatta a fákat, aztán kannából langyos vízzel alaposan lemosta törzsüket, ágaikat megfogdosta, megnézegette: melyiket kell lenyesni; majd a kiskamrából kihozott ásóval felásta a fa gyökerénél a földet: óvatosan, érzéssel, hogy meg ne sértse a gyökérszálakat. Mégis csak elmegy' a vakaróért, mivel ez a lóvakaró nem egészen passzol ehhez a munkához. Már megy is. Bujáki Pálék előtt kint ül egy kisgyerek, lehulló kenyérmorzsáit a nagy komondor várja: ide-oda forgatja fejét, hogy honnan esik le a falat. Gaál Gerzsonéknál még fel se keltek, hogy semmiféle mozgolódást nem hallani? És Viola Márkussal mi történt, hogy nem hányta el a havat háza elől? És itt laknak Agócs Andrásék, akikhez még egy lépésnyom se vezet. „Későbben kelnek fel; kora tavaszi az idő, ráérnek”, gondolja Kispál Márton, amint ellépked az ablakok alatt. 7
