Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Borsi Darázs József: Lant és borostyán
Gyula vezérletével a Balaton-rajongók egy kisded csoportjának a dicséretek fokozatainak hatalmas, összegyűjtött jelzőit. A fentieknek az olvasása és meghallgatása után indultam útnak, hogy felelevenítsem néhány esztendő előtti utam emlékeit. És a tömérdek mai látnivaló mellett megállapítottam, hogy az északi, szép Balaton-partot, a veszprémi oldal hegy-völgyeinek ezt a darabját — a Badacsony-vidék tájait — át- meg átlengi a sümegi születésű, egykori badacsonyi szőlőbirtokos, Kisfaludy Sándor uramnak, a maga korában híresnevezetes költőnek, az egyik legszebb magyar szerelmet megörökítő Himfy-da- lok szerzőjének emlékezete. És aki csak kicsit is fogékony a romantika hangulatai iránt, bizony sehogyan sem tudja kivonni magát a hatása alól, hát még ha szereti a rabulejtő táji szépségeket, a szívet átforrósító érzelmeket, s a vért gyorsabb áramlásra késztető badacsonyi borokat, és a tetejébe még irodalom- kedvelő magyar is. Kezdhetjük mindjárt a helikoni várossal, Keszthellyel az emlékek bejárását. Itt is Kisfaludy Sándor neve jut legelsőnek az eszünkbe. A költő maga mondja el a valamikori, szép helikoni ünnepségekről: „... egy ligetben a duda mellett tizenkét juhász-legény táncolta el az innep- nek örömét. Azután Horváth Ádám magyar eklogájának, melly ezen alkalmatosságra készült, önönmaga felolvasása alatt Gyöngyössy Istvánnak emlékezetére egy madárberkenye-fa ültettetett a jelenlévő, magokat poétái munkájik által jelesekké tett urak által. Nemkülönben ezek, valamint szintén Takács Judith kisasszony is egy hasonló fának ültetése által hagyták Keszthelyen emlékezeteket.” Kisfaludy is rajongott ezért a tájékért, így látta ő a Balatont: „Mély csendben a Balatonnak Sima, fényes tüköré S annak egén hegyhullámos Erdöbodros szép köre, A hosszan nyúlt víztükörnek Zománcos földrámája, Néma csendben Badacsonynak Reményteljes pompája.” Mindenki, aki csak bejárta „Badacsonynak reményteljes pompájá”-t és szívében érzelmek lakoznak, dehogyis tudja kivonni magát az „annak egén hegyhullámos erdöbodros szép köre” hatása alól, mint ahogyan nem tudta kivonni magát néhány esztendővel ezelőtt a honunkba látogató Mériadec asszony sem, de akkor meg különösképpen nem, amikor megtudta, hogy a másfél évszázad előtt alkotó magyar költő az ő szűkebb hazájában, Provance-ban, Dra- guignan városában, francia hadifogsága idején „jegyezte el magát” a költészettel. Erről maga Kisfaludy vallja: „Virágkoromban katona s hadi fogoly lévén, épen azokon a helyeken, hol hajdan Petrarkának édes-kinos énekei minden szivet szerelemmel töltöttek, hol mintegy szerelmet leheli még most is az egész táj, a tüzes, jószivü franciák között”. „A tüzes és jószívű franciák” közt a legjobb szívet és a szerelmi tüzet a szépnem iránt különben is rendkívül fogékony és hódoló Kisfaludynak számára elsősorban is Caroline d’Escaplon bájos és művelt francia kisasszony jelentette. 3* 115
