Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Bárdosi Németh János: Bajcsy-Zsilinszky Endre
tettel és becsüléssel gondolok Rád és szeretném Veled is továbbra fenntartani a szellemi összeköttetést és őszinte barátságot. A verseket elküldtem a felelős szerkesztőnek, Serényinek, mert ö dönt ezekben a kérdésekben, de Simándy barátunknak is felhívtam a figyelmét rájuk. Mondanom sem kell, hogy örülnék, ha a versek megjelennének. Ismételten köszönve kedves figyelmedet és a meleg sorokat, vagyok a rég> igaz barátsággal és szeretettel, híved: Bajcsy-Zsilinszky Bajcsy-Zsilinszky levele — sajnos — már a kórházban talált. S 1938-ban ismét kórházba kerültem súlyos epebajommal. A hosszas, egy évig tartó betegség arra kényszer! tett, hogy a Faludi Ferenc irodalmi társaságban végzett munkámat is abbahagyjam. Az írott Kő c. folyóiratunk is jórészt az én betegségem folytán bukott meg. A még elhúzódó nyavalygás egy időre megbénította kapcsolatomat az irodalommal. Bajcsy-Zsilinszky Endre igazi küldetésének ideje pedig most jött el; a közelgő háborús vészben a „némáknak adva bátor ajkat”. Elszántan tiltakozott a németbarát politika és a háborúba való belépés ellen. 1939-ben belépett a Független Kisgazda Pártba. Pályafutásának ez a szakasza a legizgalmasabb. Fegyverrel fogadta 1944. március 19-én a lakásába törő Gestapo embereit. Aztán megkezdődött a hősi küzdelem: a nemzet becsületéért. Részt vett a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága megszervezésében. A felkelés katonai vezérkarában dolgozott. Kidolgozták a főváros felszabadításának tervét, hogy a főváros teljes lerombolását megakadályozzák. A katonai terv — mint ismeretes — megbukott, 1944. november végén — egy besúgó vallomása alapján — Bajcsy-Zsilinszkyt is letartóztatták. Az ügy fejleményeként december elején Kiss János altábornagyot, Nagy Jenő ezredest és Tartsay Vilmos vezérkari ezredest halálra ítélték. Ekkor írta az illegális Szabad Nép az 1849-re utaló drámai hangú cikkét: „Közel száz éve, hogy honvédtiszteket akasztottak Magyarországon. Aradon történt, 1849-ben, hogy honvédtábornokokat állítottak bitó alá a véres kezű Haynau parancsára. Akkor is az ország szabadságáról volt szó. De akkor a császári reakció maga végezte el ezt a hóhérmunkát, míg most a Gestapo bérencei, maguk a nyilasok.” Bajcsy-Zsilinszky Endre perét különválasztották a katonai elítéltektől és Sopronkőhidára — élete utolsó állomására — hurcolták el. Képviselői mentelmi jogát sürgősen felfüggesztették, s aznap, amikor Budapest felszabadító ostroma megkezdődött, kivégezték. * Nemrég az egyik pécsi középiskola kollégiumában irodalmi előadást tartottam. Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékét idézve, megkérdeztem hallgatóimat, hogy mit tudnak róla. A kérdést követő csönd megdöbbentett. Pedig a párhuzamosan futó utca Bajcsy-Zsilinszky Endre nevét hirdeti, és az utca elején, az első ház homlokzatán Bajcsy-Zsilinszky Endre kemény, férfias arcát mutató kőrelief van elhelyezve. A tanár vigasztalni próbált, hogy a fiúk elfogódottak voltak. Bárhogy volt, nem szabad, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre alakja — „az igazi hazafiság és a haladó eszmék egységének nem múló jelentőségű szimbóluma” — ilyen bizonytalan legyen köztudatunkban, és különösen az ifjú szívekben maradjon neve, 67
