Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: Írók magukról (Bányai Kornél, Füsi József)

A árága ismerkedés örömében szeretettel köszönti Bányai. ■— Eszter­gomtábor, [19]28, III, 16. -— U. i. A kéziratot pár hét múlva szíveskedjék (utánvéttel) visszaküldeni, addig bátran maradhat. Következő levelében igen erélyesen szólal meg Szabó Dezső hatása ellen. Kedves Barátom, engedd meg, hogy így szólítsalak, hiszen olyan kevesen vagyunk, akik megértjük egymást, is egy lélekkel törünk mindenre, ami szép és amiért talán élni is érdemes. Nagy baj, hogy ismét letört egy reménység, a Híddal, úgy látszik, semmire sem mehetünk. Szabó Dezső, úgy látszik, vég­érvényesen hóna alá csapta ezt a nagyon széllel bélelt társaságot s ezzel vége; minden Sz[abó/ Dezső gyomrába vándorolt. Talán m.ár értesültél róla, hegy Sz[abó] D[ezső/ a napokban rendezett Ady-ünnepélyt is a maga saját zsúr- jává duzzasztotta. Ügy látszik ez a jelenleg teljesen impotens ember minden tettével megcáfolja azt, amit ír. Ez eddig tán még hagyján, de egy csomó ifjú embernek beszél lyukat a hasába és ez a baj! A Hidasékat is teljesen levette a lábukról, ami ugyan nem nagy dolog, de ezek után most aligha dolgozhatunk a Hídba. Mi van készülő munkáddal? A. kéziratokat hiánytalanul megkaptam s most már nagyon kíváncsi volnék állásfoglalásodra, trod, hogy sok minden­ben rokonok volnánk, ennek nagyon örülök. Szeretettel köszöntelek s őszinte baráti kézszcrítással, Bányai Kornél. —• Esztergomtábor, [19J28, V, 25. Az alábbi levélben említett Pannónia c. folyóiratról nincs egyéb értesü­lésem; Péchy- Horváth Rezső pécsi származású író volt, sokféle, többnyire rövidéletű vállalkozásba fogott. Éveken át érintkezésben álltam vele, azidő- ben Békéscsabán élt; 1929. január 3-án közölte velem, hogy átvette az ottani Lyra c. lap szerkesztését, s társmunikára hívott fel. A Pannoniá-béA, úgy lát­szik, Lyra lett, de hogy meddig élt, nem tud;:m. (A fényképet Bányairól és sok más írótól a kiadóm kívánságára kértem, ki aztán meggondolta magát, és nem közölte őket.) Kedves Barátom, nincs bennem semmi neheztelés vagy ami, késésed miatt — teljes mértékben osztom averziódat minden levélírással szemben — p'ánc eme pokoli hullámokban. Szeretettel küldöm legújabb fizimiskámat ■—■ talán a könyvbe is megfelelő lesz. Amennyiben mégis más nyomdatechnikai meg­oldásról lenne szó, feltétlenül értesíts s én a megfelelő (autó- vagy fototypiára alkalmas) fényképet rögvest menesztem. A könyvre roppant kíváncsi vagyok — éppen jókor jön Pintér tökgyűjteménye után. Ha örömet akarsz szerezni — légy szíves küldd el a rólam t.zóló részt, nagyon szívesen venném. Még egyet. Mit gondolsz, nem volna célirányos a Forrásról is megemlékezni a könyvben? Ha ezt jónak találnád, talán a címlap reprodukálását is nyélbe üthetnénk. A napokban kaptam kézhez Péchy-Hcrváth Rezső sorait s a Pan­nónia előfizetési ívét, Az eszme nem rassz, de a gárdából egyedül csak Téged ismerlek. Nagyon kérlek, értesíts erről bővebben, hogy mielőbb határozhassak. Mindenesetre furcsálom, hogy számos fiatal neves író kimaradt a listából. ■— Ez idő tájb anelküldtem neki könyvem prospektusát, persze, lelkesen fo- Gondolhatod: nagyon örülnék, ha egyszer ;már személyesen is találkozhal- nánk. En egész nyáron itt nyaralok a Dunában s ha felkeresnél, ez igen üdvös dolog volna... Szeretettel ölel Kornél, i— Esztergomtábor, [19128, VII, 19. Ez idő tájban elküldtem neki könyvem prospektusát, persze, lelkesen fo­gadta s kívánt szerencsét hozzá, amellett technikai tanácsokkal szolgált, sőt előfizetőket is gyűjtött; levelének ezeket a részeit elhagyom. Kedves Barátom, mindenekelőtt fogadd őszinte baráti parolámat a nagy munkáért. . . Bizonyos, hegy „gyűrűs” korban élünk s eljött a nagy összefo­gások ideje, politikában, művészetben stb. egyaránt. Bízvást remélhetjük, hogy napjainkban egy csomó maradandó klasszikus munka épül .. . Szintézis: ez a mi generációnk feladata!!! ... A Híd végérvényesen leszakadt. — F[éja] Géza nem tudja egyelőre, mikor hozhatja ki könyvét. (Nb. azt hiszem, az Egyarcú lélek c. verskötetéről 56

Next

/
Oldalképek
Tartalom