Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 3. szám - Bánhidi Tibor: Párizsi noteszlapok (Útijegyzet)
A francia gépkocsiipar másik híressége, a Citroen-művek 2 CV-típusú kiskocsija, a kevés fogyasztás és a legendás csúnyaság megtestesítője. A kocsi magasan elhelyezett karosszériája olyan, mint egy félbe vágott konzervdoboz, de a franciák nem kényesek: első a célszerűség — mondják —, s csak utána jön a többi szempont. Ötmilliónál több gépkocsi fut a francia utakon, s ebből másfélmillió a fővárosban. A rengeteg autó természetesen állandó fejfájást okoz a főváros közrendészetének. Garázs hiányában éjszakánként — és napközben is — több százezer kocsit az utcákon parkíroznak, s az autólopás csaknem olyan népszerű, mint a wurlitzer. A túlméretezett forgalom persze sok-sok balesettel jár. A hételeji napokon az újságok hosszú listát közölnek: a halálos balesetek áldozatainak neveit, ötven-hatvan haláleset a hétvége szomorú közlekedési mérlege, s számottevő javulás ebben a gyászkeretes statisztikában csak a szokásos májusi „balesetmentes napokon” következik be: ilyenkor mindössze 10—20 személy veszti el közúti baleset következtében életét. A járművezetőket nem köti italfogyasztási tilalom, s természetesen ez a tény is befolyásolja a baleseti statisztika alakulását. Az Alkoholmentes Liga számunkra meglepő formában harcol a vezetés közbeni italozás ellen. Megkapó plakátján ez a felirat olvasható: „Vezetés esetén ne igyon — legfeljebb egy litert.” A vásárlás tudománya Amit az első párizsi ismerősöm a vásárlásról mondott, az tömörségében ie szakszerű útbaigazítás volt: — Van a biológia, a matematika, a numizmatika és számos más tudományág. Itt nálunk még egyet hozzászámitanak: a vásárlás tudományát. Valóban, az alkutól elszokott idegen kábultan járatja körül tekintetét az árcédulákon, melyeket a kirakatokba zsúfolt áruhalmazok és az üzletek előtti járdarészekre kirakott cikktömegek hegyére tűznek. Ami a Montparnasse apró boltjaiban elfogadható árnak tűnik, az a Rue Rivolin ötven százalékkal magasabb összegben látható viszont, s ha ugyanaz az áru ötlik az idegen szemébe a Champs Elysées-n, háromszoros összeget olvashat a luxus- kirakat üvege mögött. Aki biztonságosan akar bevásárolni, az a Prisunic, vagy Monoprix feliratú üzleteket keresi, ahol az egységáraik rendszerében a becsapás nagyobb kockázata nélkül elköltheti pénzét. Alkalmi árustól venni valamit — legalábbis könnyelműség. Barátom széles mosollyal lép be egyik nap a szállodai szobánkba, s győzelmi jelentésben számol be arról, hogy az Eiffel-torony kicsinyített mását öt frankról háromra alkulta egy montmartre-i szatócsnál. Szó nélkül a táskámba nyúlok, s felmutatom neki ugyanezt a miniatűr tornyot, amit én vásároltam. Igaz alku nélkül — de két frankért egy mo- noprix-ben. Epilógus A hazautazás dalát megénekelte már mindenki, aki csak egyszer is úti- jegyzet készítésére vállalkozott. Igaz az, hogy két hét után honvágy támad bennünk, bármelyik sarkán vagyunk is a világnak? Feltétlenül ígv van. Lehetséges, hogy a Champs Elysées-n a dunántúli kisváros utcája jut az ember eszébe, és a Hotel de Nesmond láttán az itthoni Arany Bárány Szállóra gondol? Mosolyogtató, de ísv igaz. Nincs hát bennem szomorúság, mikor a Gare de l’Est füstös csarnokában ismét vonatra szállók. Akkor ébred az óriás város, s ahogy lassan kigördül a nemzetközi szerelvény, távoli ismerősként intek búcsút: — Au revoir, Paris! i~ ÉLETÜNK 49
