Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 3. szám - Bánhidi Tibor: Párizsi noteszlapok (Útijegyzet)
A külföldi turistákat szállító csupa-üveg, emeletes városnéző autóbuszok, a cydiramak minden „szállítmányukkal” megfordulnak ebben a kerületben, hogy el dicsekedjenek vele: lám, Párizs egy kicsit mindenkié. A Place de l’Europe hatszcgű teréből kinyíló utca-szirmok látványa színes és megejtő. Mint egy szál virág a metropolis szürke öltönyének gomblyukában. Az aszfalt művészete Az elegáns belváros díszes szalagja az Opera és a Place Vendome közötti párizsi Váci utca, a Rue de la Paix. A zárt Vendome tér maga a hűvös előkelőség: egyik oldalán az igazságügyi minisztérium épülettömbje, másik felén az átutazó hírességek szállodája, a Hotel Ritz zárja le a kilátást. A Rue de la Paix délelőttje csendes és néptelen. Cartier, az ékszerkirály brilliánsoktól szikrázó kirakata előtt sovány, feketeinges fiú „alkot” a járdán. Színes krétákkal bajuszos, öreg légionista portréját keni fel az aszfaltra. Lábait maga alá húzva, műgonddal dolgozik, s közben fűző nélküli cipőjének lyukas talpai szavak nélkül árulják el a járókelőknek, hogy ha ihletben nincs is az ifjúnak hiánya, a kenyérgond mindennapos lehet nála. ; Az „alkotás” mellé kicsi dobozfedelet helyezett el a legény — a még kisebb kcnyöradcmányok számára. S mert talán szégyenli az alamizsnát, odaírta mellé a háromnyelvű köszönetét is: Danke, Merci, Thank you. A krétavonások közben, egy-egy ércpénz cscrrenésénél oldalra les: nem esik-e végre egyfrankos is a centimes-ek közé? Olykor meg a túloldalra néz át. a Galerie Vendome művészi festményekkel zsúfolt termei felé, s bizonyára megérzi: az út odáig mérhetetlen küzdelemmel jár. Szomorú ez a jelenet ■— de mindennapos. Párizs nemcsak szüli, de temeti is az álmokat. Az éjszaka lányai Place Pigalle. Van, aki ezen az apró téren és környékén a romantikát keresi. Talán egy parányit azt is talál — de bűnt, szennyet feltétlenül. Az élet este 10 óra után virul ki itt. A Pigalle-revüszínház homlokzatán, neoncsövek remegő keretében vízesés csobog alá, egymás mellett sorakozó striptease-bárok bejáratánál csalogató ember invitálja a járókelőket az új domborművészet megtekintésére, szinte lépésenként „sarkangyalok” mosolyognak a férfiakra, nem is félreérthető mozdulatok kíséretében. A romlottság és az erotika melegágya a Place Pigalle, s mindezt olyan közönséges nyíltsággal tálaüa, hogy az nemcsak undorító, de meglepő is. A pornográf képet és képes újságot a trafikban itt úgy árulják, mint nálunk a Harmóniát, a revük és kabarék falára kihelyezett fényképek szereplői legalábbis félmeztelenek, az éiszaka lányai szenvtelen hangon unottan kínálják fel magukat, mintha csak úiraoltási bizonyítványt kémének. A jobb sorsra érdemes Moulin Rouge is lesüllyedt a strip+ease-ek mocsarába, sőt lassan már nem is tudja tartani a tempót velük. Mert u^vebár a striptease-hez nem kell nyelvtudás nincs szükség rendesebb öltözékre, az egyetlen feltétel ehhez a műélvezethez, hogy pénze legyen a látogatónak. Ott a sarkon, az Aux Pierrots bárja ..Párizs legszebb lányainak” vetkőző- számeit ígéri, s a másfél órás műsort belépővel, kötelező fogyasztással, borravalóval, műsorfüzettel együtt nem lehet 150—200 forintnál olcsóbban megúszni. Persze az Aux Pierrots, s a többi etriptease-ek nemcsak borsosán drágák, de figyelmesek is: az előadások folytatólagosak, szombat délutánonként pedig matinét tartanak. Vajon a fiatalkorúaknak? 47
