Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 3. szám - Vágási Imre: "Zs" (Elbeszélés)

Most majd nemsokára lehull az első hó. Vajon milyen lesz az első hó? Fényességében hozza az eget... az első hó vajon lehull-e még? . .. Ősz ... a szél avart seper be, Benn tücsök zenél eped ve, Néha ablakodra csapdos Reszketőn a szél keserve . . . Éva, emlékszei-e a fű mély zöldjére, a Zsil zajára, Éva, élünk-e még? Átkozott sziklák, szürke nagy kövek, szeretnék átlátni rajtatok. Milyen vasta­gok lehettek, talán tíz méter, talán ezer méter, ki tudja. Minden szürke. Szür­kék a fel-felkapaszkodó emberek, szürke a víz, az ég, én is szürke vagyok, olyan szürke, mint egy darab szikla. Megint jöttök emberek, szürke emberek. Gyűlöl­lek benneteket. Most átszaladtok majd addig az alacsony peremig, de nera lövök rátok. Volna, aki visszaszaladna, úgy, de ott sem maradtok, tovább sza­ladtok a befőttesüveg alakú kőig, ahol már nem látni titeket. Nem fogtok átszaladni. Jól van öreg, ügyes voltál te is. Szeretlek benneteket, szürke emberek, akik leestek a szakadékba, és akik fennakadtak a sziklákon. Te, Éva, ártatlan vagy. Bárcsak elszakadva élhetnél az emberektől. Öltem, drágám. Szeretnék visszamenni hozzád, hogy megfogd a kezem és azt mondd: nem csináltál semmit, én tudom, itt voltam a világ kezdete óta, te aludtál, itt aludtál kedvesem az ölemben. Nem foghatod meg többé a kezem, nincs szerelemre alkalmas kezem már. És tudod, hogy nem térhetek vissza. Hamarosan tél lesz — fehér lesz minden; a mélybe ereszkedő kertek is, a házak, amikben emberek laknak. Az emberek nem akarnak fehérek lenni. Furcsán érzem magam.. Csodálatos lenne, ha most óriási pelyhekben kez­dene havazni: fehér lennék, eltakarna a hó, nem találna meg senki sem, min­denki hazamenne. Jó a Schmeisser. És jött ez az angol. Szerencsétlenséget hozott ránk. Megint Éva jut eszembe. Sokat gondolok Évára. Majd csak vége lesz egyszer. Kiülünk a hídra, a réten elkapja szoknyáját a szél, és nevetek és anyám is nevet. Hülyeség. Nem megyek sehová sem. Majd csak vége lesz egyszer. A Schmeisser jó, remek fegyver, sohasem tudom meg, honnan szerezték. Milyen jó, hogy a tárak az öreg hátizsákjában vannak. A doktor, az angol, az öreg készen voltak. Én is készen voltam. Hajnalodott. A doktor bújt ki először, utána az angol. Gyengén szitált az eső. A párkány tetején kaptak el minket a sorozatok. A doktor óvatos ember volt, és nem érdekel, hogyan leptek meg bennünket. Itt védett helyen vagyok. Csak az erdőből tudnak megközelíteni. Ez jó. Milyen könnyű belelőni az emberekbe. Jó ez a Schmeisser. Csak a mellem. Lázas vagyok. Elügyetlenkedtem, azért találtak el. Mindent tökéletesen és pontosan kellene csinálni. Akkor nem volna baj. A szürkeruhás ember is pontosan akarta csinálni. Pontosan és gyorsan. A doktor milyen nevetségesen bukott le a szakadékba. És az angol is. 3' 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom