Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 3. szám - Vágási Imre: "Zs" (Elbeszélés)
Agyát megerőltette a gondolkodás, nem érezte átfagyott lábán a fájdalmat, lehunyta szemét és aludt, és nem érdekelték az elképzelhetetlen következő órák, mert aludnia kellett. IV. — Önök kicsodák? Miért nem hagynak aludni? — Álmosan, teljesen összetörtén bámult az előtte álló két férfire. Furcsa alakok voltak. Mindketten báránybőr zekét viseltek, és ormótlan bakancsot. A magasabbik, kellemetlen, de frissen borotvált arcú a ravaszvédőbe dugta mutatóujját, és hintáztatta a géppisztolyt. A másik valamit rágott, túlságosan öregnek látszott az arca, mindkét szeméből kacskaringós vonalak indultak ki, valahol a szája szögletében futottak össze. Ráadásul csúnya is — állapította meg Zs. — A fegyvert semmiféle szabályzatba sem illő módon tartotta szíjánál megfeszítve a felső kar közepe táján. — Hogy kik vagyunk — szólalt meg az öreg, és kiköpött —• hallod M, azt kérdi, kik vagyunk. Megmondom neki M, hogy kik vagyunk. Idefigyelj te... fiú, hazaárulók vagyunk. Na, mit szólsz hozzá? Hazaárulók vagyunk. Ez szép foglalkozás. Mi az? Meg sem lepődsz? Miért kérdezted, hogy kik vagyunk, hallod, miért, az Istenedet, ne aludj. Láttak már ilyet — fordult M-hez —, az ember válaszol a kérdésére, de ez őt nem érdekli . . . — Hagyd — vágott közbe M — nem látod, hogy kikészült. Hallgattak, nézték az összezúzott fiút, meg sem moccant, szinte nem is lélegzett. Rettenetesen koszos volt, vizes és sáros és véres. — Majd még meghal. — Nem hal ez meg, csak kikészült. Leültek a kövekre, cigarettapapírt vettek elő és dohányt, rágyújtottak. Szűk látóhatárukon feltűnt a Nap. Ragyogtak a sziklák, csodálatos színekben verték vissza a fényt, különböző szélességű fényoszlopok keresztezték egymást a levegőben, a köveken ülő pára csillogott, a rohanó víz átlátszó lett, víg ficán- kolásba kezdtek a fel-felugráló pisztrángok — elkezdődött az élet a gerincektől mintegy 1800 m mélységben, mely nem volt hosszú életű ugyan, de annál csodálatosabb. Mintha a természet bűvészmutatványa lenne — nem lehet törődni semmilyen keletkezési formával sem, csak az eredménnyel, s ha véget ért, akkor lehet álmélkodni, akkor álmélkodni kell, hogy lehetséges ilyesmi. Lassan megindult a párolgás kanyargós vonalakban felfelé, fenn már felhőt képezve, könnyű, ritka, szüntelenül kavargó felhőt, mit átszurkált a Nap. Ez még szebb volt; olyan volt, mintha minden közvetlenül valódi felhők alatt foglalna helyet, élne, történne. Az öreg egészen rövidre égett csikkét nagy ívben pöckölte a vízbe. Szemével követte, látta, amint pisztrángok vetik rá magukat, majd minden eltűnt a kavargásban. — Mit csináljunk —■ kérdezte, felállt, nyakáig lódította a fegyver szíját, ismét kiköpött, rábámult M-re. — Mit csináljunk, mit csináljunk — ismételte M. — Mindenekelőtt felkeltjük a fiút. — Odament Zs-hez, megrázta a vállát. — Hozz vizet — mondta az öregnek. A víz és az erőteljes rázogatás hatására Zs kinyitotta szemét, rábámult a két idegenre. Újra aludni akart, de nem engedték, nekitámasztották a sziklafalnak. Újból és újból vizet löttyintettek az arcába. Magához tért. 31
