Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 3. szám - Vágási Imre: "Zs" (Elbeszélés)
VÁGÁSI IMRE „ZS” „Az élők majd elmondják neked, miért haltam meg." i. — Azt mondták, csináljam. Nem tudom semmiképp sem elképzelni, miért gondolták, hogy csinálni fogom, és ügyesen fogom csinálni. Csináltam. Talán most már nem lehet visszakozni, nem lehet megmondani, fiúk, hagyjatok ki a játékból. Azt hiszed, tetszik nekem? Én sem tudom, hogy tetszik-e vagy nem. Semmit, de semmit sem tettem még életemben, amire azt lehetne mondani, hogy használt valakinek. Nem is érdekelt. Engem nem lehet semmiről sem meggyőzni. Az éjszaka szép volt. Szépek voltak a csillagok, s ahogy Zs hanyattfeküd ^e nézte őket, úgy érezte, vége lenne a világnak, ha a csillagokat olykor nem lehetne látni. Ügy feküdt, mint a kereszt, egyik keze É nyaka alatt volt, már nem is érezte, mint ahogy nem érezte tulajdonképpeni testi létét sem. Szerette volna hirtelen meghatározni, mióta fekszik így. É már régóta hallgatott, nem szólt közbe, rosszul esett volna, ha megszólal. Hirtelen sok mindent hallott, egyszerre tolultak érzékéig a hangok. Hallotta a lány lélegzését is, tudta, mikor emelkedik meg a melle, ismerte jól; a gyenge szélzörgette fák recsegése tűnt a leghalkabbnak, talán azért, mert örökké erdőben élt. És végül hallotta szíve lassú ütemű, de erős dobbanásait. A lány megmozdult. Kezét a fiú mellére tette, oldalt fordult, fejét a kifeszített kéz könyökhajlatához csúsztatta. Lám — gondolta Zs — úgy fészkelődik, mint egy kisgyerek. Nem szabad megmozdulnom, mert megijed. — Mondd, ha nem tudod biztosan, hogy jót csinálsz, miért csinálod? A lány hangja kellemes volt; nem volt benne semmi különlegesség, semmi érdekesség, egyszerűen kellemes volt, mint a többi lányé általában. Zs eltűnődött. A csillagokat bámulta, szerette volna, ha elmozdulnak, ha látná, amint tovább mennek. — Valamit kellett tennem. Ezt már régóta éreztem. Valamit csinálni. Igen, így helyes. Bántott az, hogy mindenki csinál valamit, ami több, mint egyszerűen élni. Ezért jó, hogy ezt csinálom. Nem féltem tőle, amikor megkértek rá; örültem, hogy van más is. Jól megjegyeztem, amit mondtak, szépen beszéltek. Ha valamit valóban csinálni kell, és az ember érzi, hogy jót cselekszik, akkor, úgy gondolom, önmaga előtt is többet ér. Ők jöttek előbb hozzám, ők beszéltek előbb a jóság, az emberség nevében, és én tudom, hogy ilyesmiért megtenni azt a valamit — remek feladat. Azt csinálom, amire vállalkoztam, és az a jó, amit csinálok. Elhallgatott. Arra gondolt, hogy eleget beszélt. Nem is tulajdonított nagy jelentőséget az egésznek. Megmozdította lábát, ettől megriadt, óvatosan kihúzta karját a lány feje alól, s felállt. É utána ment, nem sietett beérni a fiút. A kertből, mely mély lejtéssel húzódott a folyó felé, felkapaszkodtak a városba vezető aszfaltúira. Érdekesen meleg volt az éjszaka, igyekeztek kihasználni ezt 27
