Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 3. szám - Farkas Imre: Szemléltető Naprendszer (Elbeszélés)
FARKAS IMRE SZEMLÉLTETŐ NAPRENDSZER A Naprendszer a fizikaszertár asztalán állt. Feketén busongott középen a Nap, egykedvűen várakoztak körülötte a pálcákra erősített sárgaréz bolygók. Ha megindítottak egy szerkezetet, a Mercur, Vénus, Föld, Mars, Jupiter, Sa- tumus, Uránus és Neptunus megindultak a Nap körül. Sajátos mozgástörvényei szerint haladni egyedül a bolygók nyakához erősített néhány hold és a Plútó nem tudott. A holdakhoz nem szolgált külön mozgató szerkezet, a Plútót pedig Dallamos kiiktatta a rendszerből. Oly lassan és a Naphoz mérten oly távoli pályán kellett volna keringenie, hogy a már csaknem névleges teljesítményért nem látszott érdemesnek a rendszerben megtartani. A szertárban folyó vizsgát nem zavarta a Plútó hiánya. A vizsgázók közül néhányan határozottan tudni vélték, hogy létezik, mások még arra is emlékeztek, hogy keringése során a Föld—Nap távolság ötvenszeresére is eltávolodik a gravitációs középponttól, de a legtöbben csak úgy gondoltak rá, mint egy régen idegenbe szakadt rokonra, akinek — bizonyos tisztességtelen dolgok elkövetése miatt — még a nevét is el szabad felejteni. Egyedül Mandula tanárt nyomasztotta bizonytalan érzés, valahányszor a csonka Naprendszerre nézett. Valami olyan, amilyen torzók szemlélése közben száll meg: nem düh, nem felháborodás, inkább az öngúny és a megalázott- ság leverő indulata, amit akkor érzünk, ha megalkuszunk valamivel, hogy jóllakathassuk igényünket. Dallamosra nem haragudott. Parányi rosszallás is csak akkor élt benne, ha a Naprendszer és Dallamos szomszédos időkben jutottak eszébe. Ami a viszonyukban beállott változást illeti: Mandula a Plútó kiiktatásától kezdte figyelni Dallamost. Nem szándékosan, inkább tehetetlenül, kiszolgáltatva a Dallamosból érkező hatásoknak és saját makacs ingerfelvevő reflexeinek. Dallamos egyenes derékkal ült a széken, betétes ceruzájával beírta a tételszámokat, papírszeleteket adott a vizsgázóknak — vizsgáztatott. Hideg személytelenségében előkészített orvosi műszer hatását keltette, amitől műtét előtti hangulat nehezedett a teremre. A vizsgázók éles kontúrvonala, látszott suta emberfigurákként ültek az asztaloknál, s hogy mégsem ollóval szabták ki őket egy kissé már gyűrött rajzlapból, arról csupán halk lélegzetvételük tanúskodott. Dallamos megígérte, .,nyírás” lesz. ha nem tudják az anyagot. Nem tudták. A félelemtől még azt sem, amit pedig megtanultak. Dallamos gyakran írt szálkás számjegyeket a betétes ceruzájával, nagyon gyakran. Amint egy-egy beírás után letette a ceruzát, erőteljesen belefújt a levegőbe, mintha a plafonról lelógó neon vályút akarná meghintáztatni lélegzetével. Minden fújás után újabb vizsgázó sodródott a mérleg serpenyőjébe, :s Dallamos félrehajtott fejjel, csaknem ábrándosán feltette a kérdést. Nem szólt többet, sem kevesebbet a szükségesnél, precíz volt. s ezt maga is érezte, s talán egyedül ez ért valamit az egész vizsgából. A pergőn induló válaszokat csakhamar zötyögés váltotta fel. a zötyögésibe zökkenők feszültek. 20
