Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 2. szám - SZEMLE - Szabó Jenő: Néhány gondolat a mai osztrák prózáról
SZEMLE NÉHÁNY GONDOLAT A MAI OSZTRÁK PRÓZÁRÓL Az elmúlt évben előkelőén ízléses köntösben egy antológia látott napvilágot Bécsben, amely „A száműzöttek” címmel a budapesti születésű, jugoszláv nemzetiségű és jelenleg Ausztriában élő írónak, Milo Dórnak szerkesztésében a mai élvonalbeli osztrák írók, költők, festők, grafikusok írásaiból és munkáiból ad ízelítőt. Az antológia címe nem a kötet tartalmára céloz — bár azt is fedi —■ hanem inkább szerzőire, a második világháború kitörésekor tizennyolc—húsz évesekre, akik a szülői házból nem az életbe, hanem a háborúba léptek, a saját életéből száműzött nemzedékre, amely Habeck Milstrey főhadnagyával lázad a sors ellen, amelyet reá kényszerítettek és akarja végre saját életét élni, akar önmaga ura lenni, és akar felszabadulni a háborút reá kényszerítő idegen akarat rabszolgaságából. Ebben a kötetben jelent meg Wolfgang Krausnak, az Osztrák Irodalmi Társaság elnökének érdekes tanulmánya, amely áttekintést próbál adni az 1945 utáni osztrák regényről. A tanulmány többek között ezeket mondja: „A német nyelvterület irodalma a szemlélőt ma különös probléma elé állítja: az irodalom úgynevezett nagy emberei többségükben halottak s az őket követők közül csak keveseknek van jellegzetes, kifejezett írói egyénisége. Ennek ellenére azonban nincsen semmi ok arra, hogy elfogadjuk a svájci irodalomtörténésznek, Walter Muschgnak divatos kultúrpesszimizmusát, amely a német nyelvterület irodalmának felbomlásáról és korunkról mint művészet nélküli korról beszél, bár kétségtelen, hogy az irodalom és általában a művészetek nehezebben heverték ki a világégés megpróbáltatásait, mint a gazdasági élet.” Aztán így folytatja: „Az osztrák irodalom a múltban jelentős értékekkel járult a német nyelvterület irodalmához. Ha csak a század húszas éveinek íróit nézzük, mint Rilke, Hofmannszhal, Kafka, Musil, Broch, Schnitzler, Werfel, Zweig, Josef Roth, Karl Sdhönherr, Anton Wildgans, mind olyan nevek, amelyeket az egykori monarchia határain túl is ismertek”. Annak, hogy a mai osztrák irodalomnak nincsenek ilyen Európa-szerte ismert nevei, egyik okát Kraus abban látja, hogy az osztrák irodalom és művészet utánpótlási területe a monarchia felbomlásával megszűkült. Bizonyos, hogy a mai Csehországban egy Rilke, Kafka és Werfel nem németül, hanem cseh nyelven írna. Ez azonban csak az osztrák irodalom szempontjából fájdalmas, az egyetemes szellemi értékek szempontjából közömbös. Wolfgang Kraus szerint a jelen osztrák irodalmának megítélésénél nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a körülményt, hogy a mai írók erejét olyan élményanyag és témasor teszi próbára, amilyenre a világtörténelem folyamán nem volt példa. A két világháború, a felbomló társadalmi formák, a világot kettéosztó hidegháború, ez a világméretű hasadás, gigantikus schri- zofrénia, amely nemcsak a politika területén rajzolódik ki, hanem az egyén lelkében és azután mindezek hátterében az emberiség öngyilkosságának kísértő réme: az atom. 155
