Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Jakab Géza: A Zrínyi-rejtély

idézett Zrínyi-monográfiájának 522—526. lapjain 1954-ben. Szerinte — miután számtalan korabeli forrást felsorol, melyekben nincsen szó egyáltalán a gyanúról, hogy Zrínyi halálában a Habsburg-politika volna bűnös — megállapítja, hogy „a Zrínyi-legendák keletkezésének az az alapja, hogy a kortársak nem tudták elfogadni azt a meglepő tényt, hogy kora legnagyobb vitéze, a híres törökverő, száz és száz csata hőse, egy vadkan agyarától vé- rezzen el... Így kezd kialakulni a monda második fázisa, amely szerint golyó vetett véget Zrínyi életének ... Az orgyilkosság gyanújára a legkorábbi adat — fejtegeti későbbb, miután a már idézett forrásainkat felsorolja, — 1685 első feléből való; Lippai érsek úgy informálja a velencei követet, hogy Zrínyi halála elő volt készítve. De ekkor sem egyedül Bécsre gyanakodtak: a monda egyik változata szerint Nádasdy volt a felbújtó, sőt Zrínyi öngyilkosságáról szóló változatok is vannak. Szövege lábjegyzetében Klaniczay a kérdés csaknem teljes későbbi irodalmának bibliográfiáját is megadja. Az orgyilkosság gyanújának ellenzői főleg azzal érvelnek, hogy Grémonville, bécsi francia követ, aki arról nevezetes, hogy minden Habsburg-ellenes pletykát sietve továbbít a Napkirály udimrába, ezúttal hallgat; nincs egy sejtető jelentése sem a kursansci erdőben történt tragédiával kapcsolatban, amely pedig a Burgot kompromittálná. Mindennek ellenére: mégis vannak gyanús körülmények, érthetetlen elhallgatások Zrínyi halálának mindmáig megnyugvással el nem fogadott, puszta tényével kapcsolatban: ilyen a külön kurír hozta császári kézirat, melynek szövegét Zrínyi és környezete oly indokolt gyanakvással latolgatja; Zrínyi ezzel kapcsolatos vitája Vitnyédivel; aztán ama bizonyos Fóka vadász szerepének tisztázatlansága és végül mindazok az ellentmondások, amelyek a rendelkezésünkre álló forrásokból ma is felmerülnek.

A pécsi és a debreceni Egyetem Könyvtár őrzi Dervaricsnak külön könyvben 1881-ben Szombathelyen megjelent tanulmányát. (’’Gróf Zrínyi Miklós a költő halála 1664-ben. Történelmi cáfolat. Szombathely. Nyomtatott Seiler Henriknél. 1881.”) A két ív terjedelmű, negyedrét nagyságú kibővített tanulmány igen érdekesen ismerteti Zrínyi és a bécsi államvezetők közötti ellentéteket, személyi összekoccanásait a „kacsa” Hohenlohe herceg osztrák marhallal, továbbá a „kakuk” Montecuccoli Raymund gróf, ugyancsak osztrák generálissal —• bár még nem ismeri a lezajlott pasquillus-háborúságct Zrínyi és az olasz származású, nagy befolyású osztrák hadvezér között, mely utóbbi Montecuccoli személyes gyűlölködésének is egyáltalán nem indokolatlan forrása lett.” Dervarics a Zrínyi meggyilkoltatása mellett a fentiekben már ismertetett érveit e kiadványában egy újabb körülményre való utalással is kiegészíti. Ez Zrínyi jogtanácsosának, Vitnyédy Istvánnak (1612—1670) nem sokkal utóbb bekövetkezett elhalálozásával kapcsolatos. Dervaricsnak feltűnik, hogy Vitnyédy, aki nemcsak belföldön, de külföldön is kiterjedt levelezést folytatott a Zrínyiek — Miklós és Péter — ügyeiben, maga is résztvevője volt a tragikus végű vadászatnak — erről a tragédiáról egy sort sem ír le, azaz, hogy egy levele sem található fel hátrahagyott iratai között, amely bálványozásig szeretett ura halálával foglalkozna. Dervarics magyarázatot talál a Magyar Történelmi Tár XV. kötetének 17. lapján közölt alábbi adatában:

— ,,A soproni elöljáróság 1670. évi február 17-én Lipót császártól megelőzött napon kiadott parancsot kapott,, hogy a már meghalt Vitnyédy irományait pecsételje le és további rendeletig gondosan őrizze ” (I. m. 21. 1.)

Tény, hogy Bécsnek módja volt rá, hogy ily módon sok mindent eltüntethessen Vitnyédy levelesládájából, s ez megmagyarázza a tényt, hogy miért nincs a Zrínyi halálát követő hónapokból Vitnyédynek egyetlen levele sem a M. Tud. Akadémiában őrzött Vitnyédy-hagyatékban, holott 1665. szeptemberétől kezdve már újra több levele is szerepel. Vitnyédy 1670 február 13-án halt meg hirtelen a Fertő-tó melletti Nezsideren, ((1. M. Tört. Tár XV. köt. 19. 1.), örökre befejezvén gyakori utazgatásait, amelyeket Bécs annál is inkább figyeltetett, mert nem maradt ismeretlen az osztrák kamarilla előtt ennek a

109