Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: "A literátor" és Török Sophie
tek, annál mohóbban lapozgattuk egymás gyermekkönyveit. „Tovább:”... a szenvedésektől időnap előtt öregségre ítélt Babits Mihályiban is egyre ott érezzük apró korának gyermeki csodálkozásokba szédült és gyermek fóbiáktól kínzott Babits Misijét.” („Babitsi-emlékkönyv”) — A „Halálfiai”-ban elmondja, hogy nagyobbacska korában sok verset olvas, és persze maga is ír: „A versek szintén szerelmi versek voltak, s Imrus egyébként unta volna őket, noha maga is próbált csinálni hasonlót, szavakkal való nagy játékaiban, ragaszkodva a szerelmi témához: mert... a versekre nézve a törvény és szokás a szerelmi téma volt. A kisfiú megvetette a női nemet s a lányokra rá se nézett, mégis ideált választott magának, mert ezt obligátnak érezte magára nézve.” — A félénk, fóbiás idegenkedés valóban alapállása maradt Babitsnak élete végéig. Juhász Géza kitűnő tanulmányában, már 1928-ban megállapítja: „Magát éppoly szigorúan bírálja, ha nem szigorúbban, mint környezetét. Mily jellemző a „Halálfiai”-ban: „Imrus annyira félt az ügyetlenségtől, hogy csupa félelmében ügyetlenné vált.” A lányoktól is húzódozik. Bármily vonzóak távolról, egy-kettőre kiderül, milyen tudatlanok, fölényeske- dők, elviselhetetlenek. (Babits összes ifjú regény hőseinek ez a tapasztalata, s nincs is regénye, melyben a szerelem szerepe lényeges volna.)” Így érik férfivá Babits, s életének e szemszögből nézett szakasza a „Re- citatív”-val zárul (1916). A harmincadik év vízválasztója táján néha-néha csitul a riadt rettegés, és helyet ad a magányos férfi ösztönös vágyának asz- szonytárs, meleg öl, védő fészek után: Oly szomorú, hogy nem fektethetem gyáros fejem egy csöndes ölbe tétlen hosszú napok során, e gyönge télben, tűnődni halálon s életen. („Oly szomorú, hogy oly nehéz megélni” 1912) Már-már keserű váddal illeti magát, hogy elejtette a szerelem kínálkozó^ perceit: Gondoltad volna egyszer, erődben és szabadban, robogva tüskön által, mint kit a nap vakít, hogy lesz, hogy fát a szúrás, hogy este félsz magadban és milyen jól esik majd szeretni valakit? Nem fogsz szeretni senkit, gondoltad, úgy-e, bátor, csak lányok gyenge mellét, üdítő hús szemét, friss fénybe fürdő fürtét, mely nyílt hajnali sátor s a testükből szűrődött, telkedbe szűrt zenét? De ezt nem is becsülted — bezzeg ma visszarinád lehetne, visszahinád elejtett perceid .. . („Ecetdal” 1914) Ezeket a verseit s egy sor idevonható helyzetdalt (Játszottam kezével, Gretna Green, Július, Augusztus, Mint szélcsendben a hajó stb.) „Recitativ”' c. kötetében adta ki, 1916-ban. Ugyanez évben írja „A literátor”-t. * Különös, hogy a Babits-irodalom oly keveset foglalkozik „A literátor”-ral. Igaz, hogy nem valódi színpadi mű, hanem eléggé gyengén sikerült, dialogizált novella, alakjai jobbadán papírfigurák, s csak mint stíluskísérlet igényelhet helyet Babits oeuvre-jében. Viszont életrajzi és lélektani fontossága szembeszökő. Tárgya az irodalomtörténetből ismert: Kazinczy negyvenöt éves korában, anyjának és testvérének viharos felháborodására, feleségül akarta venni szolgálóját, egy parasztleányt. A lélektani ok világos: az élete delére ért férfit övéinek értetlensége, kicsinylő lenézése erkölcsi magányba süllyesztette, az egyedüllét terhét kívánta megkönnyíteni egy jóérzésű, egyszerű lény szeretető 73
