Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 2. szám - Bertha Bulcsu: A szeplős lány (Elbeszélés)
— Történt valami? — Terhes voltam. Nem akartalak téged zaklatni, és akkor éppen haragban voltunk. Ezért kértem szabadságot. Nem mondhattam meg a részlegvezetőnek, mert kitudódott volna. — Én tőlem volt? — Honnan tudjam? Mindenesetre valószínű. — Ezért kérted a találkozót? — Nem ezért. Meg akartam mondani, hogy férjhez megyek. — Ne menj férjhez! Ha egy kicsit is szeretsz, nem mész férjhez. — Férjhez kell mennem. Tudod mit mondott az orvos? — Nem tudom, de ne menj férjhez. Nincs értelme. — Megállt az ágyam mellett és kitartóan nézte az arcomat. — Mikor kezdte a nemi életet? — kérdezte. — Vőlegényem van, kint várakozik a folyosón — feleltem neki és visszanéztem a szemébe. — Na kislány, tanácsolnék valamit, ha elfogadja. — Bólogattam. — Igyon teát! — Előtte, vagy utána dokor úr? — Helyette kislány! Érti? Helyette — mondta — aztán otthagyott. Remélem érted? Férjhez kell mennem. A hónap végén lesz az esküvőm. Nem szóltam semmit. A csillagokat bámultam, és arra gondoltam, hogy beszélek a vőlegényével. Megmondok neki mindent. Nem engedem férjhez menni. Nagyon szerettem. Némán feküdtünk egymást átölelve. A távolból autózúgás hallatszott, aztán néhány pillanat múlva már az egyik mandulafa csúcsán ingadozott a reflektorfény. Az alsó úton, közvetlenül alattunk, megállt egy autó. Megriadtunk. Klári föl akart ugrani, de lefogtam, mert akkor biztosan megláttak volna. De nem jutottam szóhoz, mert a felső úton is jött egy kocsi. A fénye érte a sziklafalat, velünk egy irányban fékezett és megállt. A kocsi felől beszélgetés hallatszott. A lány remegett, én is éreztem, hogy az már nem véletlen. — Lebuktunk — mormolta maga elé Klári és magához szorította a reti- küljét. — Lassan állj föl, és add ide a kezedet, — súgtam a lánynak és én is fölálltam. A szakadék széle felé mentünk meggörnyedve. Amikor a partjára értünk, és beleolvadtunk a fekete háttérbe, leszaladtunk az útra. Visszanéztem. A domb tetején néhány árnyék mozgott. Pár perc múlva elértük az első utcát. Az egyik autó elindult. Jól hallatszott, ahogyan föltúrázták a motorját. — Itt váljunk el, majd holnap telefonálok — mondta Klári és megcsókolt. Nem bírtam megállni, utánanéztem. Pedig nem kellett volna. Ha figyeltek, biztosan észrevették. Visszamentem egy másik utcán, aztán nagy kerülővel ereszkedtem le a város felé. 60 Valaki a villanyok nagy részét leoltotta. — Záróra — hallatszott a pult mögött Bildman bácsi rekedtes hangja.
