Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 2. szám - Debreczeni Imre: Négyes találat (Elbeszélés)
megmarhul. Csak ne tudna róla. Csak ne tudnának róla! És ha azt mondja nekik, hogy ... Honnan tudnák meg, hogy nem? ... Megnézte az órát. Hajnali fél négy volt. Elhatározta, hogy nem megy be aznap a gyárba. Majd betelefonál, s kér egy nap szabadságot. Hogy megvirradt, megint megváltozott minden. Igen, Rudira kell hallgatnia. Amit hárman tudnak, az nem titok. Kilenckor, a várakozókkal együtt, betódult a Lottózóba. Várta, hogy találkozzék a göthössel, meg nem is bánta volna, ha az nem jön. Sokáig ődön- gött a nagy várócsarnokban, de a göthöst nem látta. Amint ott ténfereg, a nyereménykifizető ablak közelében, érdekes beszélgetésre lett figyelmes. A tisztviselő, — valami fejes lehetett — tartotta szóval azt az újságíró kinézésűt. —■ Hajjaj, de mennyi! Nem múlik el hét, hogy ne akadna. Tegnap is volt egy próbálkozó. Négytalálatos szelvényt lobogtatott. Persze, hogy hamisítvány volt. Ősrégi trükk, térdig érő szakállal. Kitöltetlenül hagyják, húzás után aztán beírják a nyertes számokat a fogadószelvényre. Halszemű kis mitugrász volt, megismerném, ha látnám, de elszelelt a nyavalyás, még mielőtt ... NiO', egyhamar nem fogja idedugni az orrát, ismerem ezt a fajtát. Hanem, megbocsáss öregem, sok a dolgom, várnak. Megkönnyebbülten hagyta ott a Lottózót. Később beült egy étterembe, megivott egy üveg bort. Akkor: „Csakis a göthös lehetett!” És a második után: „Todziher: a göthös volt!” Akkor pedig nem keresi! Nem meri. Rudi nem tudja meg, hogy nem adta vissza. Honnan is tudhatná? De nem is tudná .. . Nem tudhatják, nem tudhatják — dudorászta később az utcán valami ismert dallamra. Amit nem tudunk, az nincs! De nincs ám! — énekelte az asszony képébe. Kövér nő volt, abból a fajtából, akik azért viselnek ruhát, hogy szét ne folyjanak. — Részeg disznó — háborgott a nő. Valaki elhúzta előle. — Na mi van? Visszaadtad? — jött oda hozzá reggel Szukics az öltözőben. Rábólintott. — És mit szólt a pali? — kíváncsiskodott Kocor. — Menj innen! — kergette el Szukics a kíváncsiskodót. — Jól lerámolt, gondolhatjátok — mondta ő sötéten, kedvetlen képpel. Megjátszotta a bosszankodót. Nem esett nehezére, zúgott a feje, maeskajajos volt. — Na, csakhogy — könnyebbült Szukics. — Megünnepelhetnénk — ajánlotta Kocor. — Meg. Délután — hagyta rá Szukics, majd előrelátón: — a cehhet majd közösen .. . — Hohó — gonoszkodott Kocor — aki kitalálta, lak ölj on! Szukics rúgkapált, aztán csak belement egy literbe. Műszak után, a Makk Hetesben, Kocor: — Hát hogy volt?... — Ugyan — jött a segítségére Szukics — éppen elege lehetett végigcsinálnia. Te talán nyugodtan tudtál volna állni a pasas elé? Pincér! Egy liter orvosságot! Zsugázzunk inkább. 29
