Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 2. szám - Debreczeni Imre: Négyes találat (Elbeszélés)
A táskát keményen hóna alá szorítva lépett ki az utcára. A saroknál összeütközött valakivel, táskája földre pottyant. Ügy vetődött utána, mint egy válogatott futballkapus. Valahogyan kiszabadította magát az önkéntes igazságtevők két pártra szakadt gyűrűjéből, s majdnem futott hazáig. ,,Majd feljönnek érte. Annyit igazán megtehetnek!” Félórás késéssel érkezett a Makk Hetesbe. Szukics kövér csecsemőarcán nehezen visszatartott nevetés bujkált, Kocor hahotázott és a térdét csapkodta. Nem értette őket, minek örülnek. — Nagyon letoltak? — buggyant ki Szukicsból is a nevetés. — Engem? — csodálkozott rájuk. — Ugyan miért? Megvan a dohány — mondta tettetett egykedvűséggel, mintha azt mondta volna, hogy szépen süt a nap. Na várjatok csak, majd mindjárt elveszem én a kedveteket! — siklott tekintete a kacagókról a padlóra, s kibökte: — A harmada az enyém ée nem tíz! — Aztán nyomatékkai: — Akinek pedig nem tetszik, majd tesz róla! Még jobban nevettek. Szukics köhögni kezdett, majd megfulladt jókedvében. — Meséld el, hogy volt •—- röhögte Kocor, Szukics hátát csapkodva. — Hagyd már abba! — Ezt Szukicsnak mondta. — Inkább majd odahaza ■—• súgta ő, jelentősen bökve fejével az őket figyelő vendégekre. Majd még halkabban. — Otthon hagytam. Minek mutogatni? Gyertek. —■ Megfogta Kocor karját, húzni kezdte. — Ne marhulj — komolyodott el Kocor. — Elő a zsugát, és kezdjük. Máris rengetegben vagytok nekem. Azt hiszed, elnevetheted a nyereségemet? — fordult Szukicshoz. Szukics engedelmesen húzta elő a megviselt ultikártyát, s keverni kezdett. Megbolondultak ezek? — Becsszavamra otthon a dohány! Kupánként hatvannégy! Gyertek már, no! Kocor akkor Szukicsra kacsintott, jól látta, s felállt. —- És most meséld, hogy volt — karolt belé az utcán. — A Lottózó kirakata előtt furakodott mellém az az alak — kezdte súgva, hogy mások ne hallják. — Göthös kis pasas volt, nem ért a vállamig. — Négyes? — bökött a szelvényemre. Nem néztem ki belőle egy tízest, rámordultam: — olajra apuskám, mert lövök! — Négyes? — őrölte a magáét. — Te!... léptem feléje. Nem ijedt meg. — Hárman vagyunk hozzá — szaladt ki akkor a számon. Dühös voltam miatta magamra. -— Százkilenc- ven! — emelte fel táskáját a göthös. — Olaj! — mondom én. — Kilencven- kettő! Bent sem kapsz érte többet, s fél napig topoghatsz érte. — Maszek? — kérdem cikkor. Vannak, tudjátok, maszekok, akik direkt vadásznak a nyertes szelvényekre, így igazolják balkézről szerzett jövedelmüket. Egy bérház homályos lépcsőfordulójában adta át a dohányt, én meg a szelvényt. — Csak két perc múlva gyere utánam — mondta a göthös, aztán eltűnt. — Látod, mondtam és neked mindig, hogy pályát tévesztett ez a Jani •— gúnyolódott Kocor — nem is tudom, ekkora ésszel miért nem megy el költőnek. — Majd hozzá fordulva. — Elég a meséből. Azt mondd el, nem ijeszt- gettek-e a rendőrséggel? Nem értette Kocort, és semmi kedve nem volt a mókázáshcz. 27
