Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 2. szám - Dávid József: Kitérő (Elbeszélés)
6 DÁVID JÓZSEF KITÉRŐ A gyárból egyszerre indultak, de egy régebbi megegyezés szerint csak Kati furafocdott fel az első autóbuszra, Béla megvárta a következőt. Gondolatban úgyis együtt voltak, 5 negyedórával később annál édesebb volt mindig a találkozás. Most is ilyennek ígérkezett, s ráadásul ragyogóan sütött a nap. A levegő tele volt láthatatlan nyilakkal. Ezek a parányi nyilacskák olyan kellemesen bizsergették az ember testét, hogy Béla is majd kiugrott a bőréből. Karácsony óta járt a lánnyal, de talán még soha nem kívánta úgy a csókját, mint most. Délben az ebédlőből kifelé jövet összevillant a tekintetük, s ettől majdnem elvesztette az eszét. Valami ellenállhatatlanul lökte a lány felé, de szerencsére Kati észrevette a veszedelmet, s olyan hirtelen elperdült, hogy Béla már csak az illatát ölelhette. Egy ismerős tánodalt dudorászva ugrott fel a következő autóbuszra, s olyan szórakozottan állt gondolataiba merülve, hogy a kalauz kétszer is figyelmeztette a jegyváltásra. Orbánnét se vette észre, pedig az idősebb asszony, akivel egy brigádban dolgozott, az előtte levő ülésen ült, s lopva figyelte a magas, feketehajú fiatalember minden mozdulatát. A kispiaci megállónál megmarkolta a vállát: — Leszállunk Béluskám. Fehér Béla riadt szemmel meredt munkatársára, majd kényszeredetten elnevette magát. — Én még bemegyek a sportkörbe Erzsi néni — mentegelődzött, s még magyarázkodott volna, de az autóbusz hirtelen megállt, s Örbánné már az ajtóig fúrta magát, s lelépett. A tekintetük azonban találkozott. Ettől a nézéstől Béla valami eddig ismeretlen belső remegést érzett. Olyan nyugtalanság vett rajta erőt, mint néhány évvel ezelőtt, amikor még öklözött, s egy mérkőzés előtt biztosra vette, hogy az ellenfele kiüti. Akkor abba is hagyta a bokszolást, s atlétizálni kezdett, de az utóbbi időben csak olyan tessék-lássék módon, hogy az elmaradásokért igazolása legyen a felesége előtt. Joli most is úgy tudta, hogy férje edzésre megy, s így csak este 6 óra felé kerül haza. De Bélát bosszantotta Orbánná figyelmeztetése. Különös tekintetéhez nem kellett sok fantázia a további variáláshoz. Sejtik, hogy Kati meg én... Vagy már mindent tudnak? — tette fel önmagában a kérdéseket, de ezekre csak a brigádtagok tudtak volna válaszolni. Mit akar Orbánná? Irigyli a fiatalságukat? Hogy... s itt megakadt a gondolatmenete, mert Fehér Bélát és Tóth Katalint különleges Íratlan törvények kötözték Orbánnéhoz és a szocialista brigád mind a tíz tagjához. Hülyeség. Próbált szabadulni a tiszta emberi lelkiismeretét ráncigáló gondolatoktól Béla, aztán így nyugtatta magát: a munkámnak becsülettel eleget teszek. Nincs semmi káros szenvedélyem. A családom... álmában sem érzi, hogy én meg... szóval én hazaadom egy fillérig a keresetem. Dehát ember vagyok, — fakadt ki majdnem hangosan. — Jogom van a boldogsághoz, nincs a világén és nem is lesz olyan közösség, amely az ember szívének rej20
