Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 2. szám - Szentiványi Kálmán: Titkos szerelem (Elbeszélés)

— Nem mehetek magához. Ne haragudjon. Béla nem tudja dühét titkolni, gyűlölködve néz a szövőgyári fiúkra. Ép­pen meghajlik mellettük Feri, a huszonkét éves, magas, szőkehajú hegesztő, Júlia második udvarlója. Béla még egyszer végigvágja szemmel, aztán a sarokba törtet s izgatottan kiabálni kezd az öregekkel, Júlia anyja riká­csolva sír, a többi asszony fogja, ne rohanjon a leányához. Júlia látja ezt s a fiúra pillant; az sötétkék öltönyben vám, hevülő halántékán, nagy haján, páracsöppök fényiének. Kék szemében komoly elszántság. — Júlia... menjünk innen! Beszélni akarok veled. A lány elhúzódik és különös idegen hangon dúdol a zenekarral, erre a dobos boldogan vigyorog, úgy feszeng, mintha egyedül Júliának igyekezne. — Ne hitegess, gyere hozzám feleségül, hallod? Körülöttük sokan táncolnak s mivel figyelik őket, láthatják, Júlia hozzá­simul Ferihez, nem törődik senkivel. A sűrű füstben papírszalagok úsznak. — Hozzám jössz, Júlia? A lány nem. dúdol, hanem a másik faluvégre gondol, ahol a fiú szülei élnek, apja is munkás, rangos ember, a gyárban dolgozik, fiát maga tanította a lakatos mesterségre. Szép házuk van, nagy kertjük, úgy állnak ott a gon­dozott gyümölcsfák, mint a katonák. Mikor Feri beállított a szép cigány- lánnyal, a deresfejű apa bólogatva hümmögött, hanem a kövérkés, fiatalos külsejű anya sírva kiabált: — Annyit istenk.edett ez a gyerek! Az apja is veri az asztalt... Én nem bánom, hozzámehetsz a fiamhoz... nekünk nincs más gyerekünk! Itt lakhattok, akármekkora szégyen... Hanem azt megmondom, ide semmiféle pereputtyod nem teheti a lábát, cigánynak én nem nyitok ajtót! Ha a házam­ba cigányok járnak., a Dunának megyek ... Ismerem én a te anyádat jól, az a leglaposabb! Az apa káromkodni kezdett, Feri tanácstalanul toporgott, láthatóan félt anyjától. Júliából kiszakadt a cigányos átkozódás, szidta Feri anyját s kifu­tott a házból. A fiú követte, szólongatta a másik faluvégig. Máskor sem lé­pett a Cigánysorra, ha. hazakísérte. Na aztán megtárgyalták még aznap a cigányasszonyok Júlia sérelmét, anyja egyre hújjogott, hogy fel kéne gyújtani azt a szép házat, ha a fiú szereti Júliát, jöjjön ide a putriba. Júlia még csak nem is sírt. A sátorszerű helyiségben tíz apró gyerek egymáson, meg a köhincsélő apa, aki keveset dolgozhat a Szegkovács Szövetkezetben. Júlia anyja lábtörlőket fon kukorica­háncsból, s házal. Másnap áruval állított be Feri szüleihez, rá akarta beszélni őket — térítsék el a fiúkat. Mivel a büszke lakatosné rárivallt, hát olyan átbozódást csinált, a fél falu odafutott a kapuhoz, a cigányasszonyt végül rendőr vonszolta el. Azt vijjogta, hogy felpörköli őket. S Feri nem hívta többé a szüleihez Júliát. — Hozzám jössz feleségül. Elköltözünk Pestre. ígértek albérleti szobát. Vagy... itt is lakhatnánk, keresztanyámnál. Hallod? Júlia megrezzen. Annus nénit ismeri, kijárt a putriba, ő szerezte a gyárba Júliát, ott tanította és védelmezte. Most felelt meg a fiúnak: — Nem megyek hozzád. — Miért? Júlia vállat vont, dúdolt megint. Tekintete fátyolosán révült el valahová. Tágította idegesen az ölelést. — Mást szeretsz? A sarokban felugrott Júlia anyja, kuporították az asszonyok, de végülis férje vasvilla tekintetére juhászodott meg, rázkódva sírt. — Biztosan Bélához akarsz menni, mi? — Ahhoz sem megyek. Megmondtam neki. ■—• Titkos szerelmed van, mi? Láttam rajtad, olyan idegen lettél. Júlia nem szólt, moccanatlanul ráhagyta. S hirtelen elszakadt a zene. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom