Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Koncz István: Család-ciklus

Persze, tucatszámra sorolhatnám a mai regényeket, elbeszéléseket, színdarabokat és filmeket, amelyek a család és a szocialista erkölcs védelmének tógájában olcsó pikantériát árulnak. Ezek a kommersz-művek lényegében meg is kerülik a kérdést. íme, milyen erkölcstelenek az emberek, hogy felrúgják a család szent kötelékeit, — mondják szemforgatva ezek a művek — aztán családvédelmi szándékból naturalista hűséggel tényleg be is mutatják, hogy hogyan csalja meg a feleség a férjét és viszont. Az igazi, valóban társadalmi érvényű problémákról azonban mitsem tudnak ezek az urak: írók, rendezők, rádió-prédikátorok.

Végülis a családról szóló mai műalkotások társadalmi értékét, közéleti súlyát nem az dönti el, hogy a családról szólnak-e vagy sem. Hanem az, hogy mit, mi újat mondanak róla, s hogyan mondják.

A veszprémi család-ciklus négy darabja közül kettőre ezúttal nem térhetünk ki, s nem is szükséges kitérnünk. A Móricz-vígjáték és a Tolsztoj-műből átültetett dráma — közismert. Tolsztoj •— ahogy a Háború és béké-ben a nemzetét — az Anna Kareniná-ban a „család gondolatát szerette”. Móricz is ezt szerethette a Nem élhetek muzsikaszó nélkül-ben, erre is kell figyelnünk, nem pedig az — itt, e korai művében még meglehetősen halovány — társadalom-bírálatára. A dzsentry itt még nem oly felháborító, mint később az Úri muri Zoltánjában; inkább rokonszenves, mulatós kurafi. De nem is ez a fontos. A könnyes-mosolyos történeten, a belső feloldódáson, Pólika dacos asszonyiságán a női kiszolgáltatottság süt át; éppúgy, ahogy a kiszolgáltatottság panasza freccsen szét Anna vérével a vonatkerekek alól.

Van mondandója a veszprémi család-ciklusnak a régi, alárendeltségi viszonyon alapuló házasságról. És, ami most már az ősbemutatókat, az új magyar darabokat illeti, van az új, a mai házasságról is. Még izgalmasabb és szintén jobbára bíráló mondandója. A Nagy család negyvenkét éves Kata asszonyának, ennek az egyetemi tanársegédnőnek, félparaszti származású, ugyancsak értékes nőnek szépsége is az emancipáción vásárolt kettős műszakban kopik el. Nagyszerű embersége nem elég ahhoz, hogy a kis családot összetartsa: a könnyebb fajsúlyú férj hagyja el őt — az új nőért. S ez az asszony, felszabaduló energiából, emberszeretete, az elesettek iránti mély megértése, mélységesen szociális alkata révén új, nagyobb közösséget képes kovácsolni: nagy családot. Maga, mint egy befalazott Kőmíves Kelemenné, áldozata és kötőanyaga ennek a közösségépítésnek.

„Ha a burzsoá állam a dolgozók kizsákmányolása a herék által, akkor a család — százszor inkább — a balgák és önfeláldozók kizsákmányolása az önzők és lelkiismeretlenek által.” Kata fia, Péter mondja ezeket a szavakat a kis család roncsai felett. Mert a nagy család — a könyörtelen Németh László-i logika és a dialektika szerint — a kis család felbomlásával kezdődik. Németh László család-ellenes? Sző sincs róla! Csak észreveszi, hogy a régi erkölcsi normákon és gyakorlaton alapuló család halálra ítéltetett. Új, nemesebb és erősebb kapcsolatokat követel ember és ember, férfi és nő között. Észreveszi, hogy manapság egy ipari tanuló fiú számára a mester többet jelenthet, mint a részeges apa; észreveszi, hogy a züllésnek induló cukrászlányt inkább megtarthatja a tisztesség talaján egy emberséges anyai barátnő, mint egy nemtörődöm, „igazi” anya; és így tovább. Az új, nagy családra van szomjúsága a kommunista Garának, aki megérzi, hogy a társadalom mai alakulatai közül nem egy, bizony, csak afféle műlép: s „az em155