Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Smidt Lajos: Gyűjteményem

oda az én hazai csigáimért, kagylóimért. De bevallom, nem szívesen cseréltem, mert a legparányibb darabomtól is fájó volt megválnom, mert mind- dig az az érzésem támadt, hogy járatlanságomat kihasználja a cseretárs.

Hová lettek a gyermekkori gyűjtemények? A bogár-, az ásvány-, a növény-, a gyufaskatulya-, reklámcédula-, a bélyeggyűjtemény és minden más, amit diákkorban oly szívesen gyűjt az ember. Egyszerűen elnyelte őket az idő tengere, hogy azután felnőtt korban újra, még erőteljesebben feléjük forduljon a gyűjtő figyelme.

.Gyűjtésemnek újabb lendületet az első világháború adott. Akkor már gimnazista voltam. Amíg a harctereken a céltalan öldöklés folyt, én itthon annak is minden emlékét igyekeztem összegyűjteni, megőrizni. Diáktársaimtól a súgásért egy-egy jelvényt kaptam, s ezt még akkor is vállaltam, ha ezért kitűnő jegyeim mellé egy-egy ötös (akkor a legrosszabb jegy) járt ki büntetésül. Rendszeresen gyűjtöttem a hírlapokat, plakátokat. A sebesültekkel cigarettáért sapkajelvényeket, ellenséges lövedékeket kaptam. Hadifoglyoktól még a saját kalapom árán is szívesen cseréltem el az ő sapkájukat. Így gyarapodott a kis gyűjtemény. Ennek a szorgalmas gyűjtésnek volt köszönhető, hogy az 1919-es emlékanyag olyan jelentősen volt képviselve gyűjteményemben, hogy vele a 40 esztendős jubileum alkalmával Szombathelyen megvethettem egy FORRADALMI MÜZEUM alapját. (Kár, hogy annak további fejlesztése nem az én elgondolásom szerint történik.)

De térjünk vissza az első világháború utáni évekre. A magyar hadifoglyok nagy tömegekben jönnek haza. Mind, mind újabb emlékanyagot jelentett ez gyűjteményem számára. Kézimunkák, fényképek, irodalmi és művészi alkotások ma már meg nem szerezhető darabjai gyűjteményemnek.

Ezek még mind csak kisebb tárgyak, emlékek: a kevéspénzű diákkornak szerzeményei, amit még az is korlátoz, hogy állandó lakhely híján, csakis ládákban tárolható anyag alkalmas a szállításra.

Vakációimat mindig arra használtam fel, hogy Helgolandtól Pompeji-ig barangolva, minél több múzeumot lássak, tanuljak, tapasztaljak. Erre különösen olaszországi utam adott alkalmat 1926-ban (Budapesttől Rómáig minden lépést gyalog, 43 nap alatt kb. 1700 km-t tettem meg. Lásd: Tolnai Világlapja 1926. október 13-i számát), ahová nemcsak a régészet, hanem, mint zeneakadémiai éneknövendéket is, az olasz dal szépsége is vonzott.

Gyűjtésemnek harmadik és egyben legtermékenyebb szakasza orvosi diplomám megszerzése utáni időre esik. Az állandó lakihely lehetővé teszi nagyobb tárgyaknak megszerzését is. Ekkor kerülnek a gyűjteménybe bútorok, képek, szőnyegek, fegyverek stb.

Orvostörténeti anyagom már a harmincas években olyan nagy, hogy egy orvostörténeti múzeum felállítására gondolok. Sajnos, az eredmény, mint később is mindig, helyhiány miatt elmaradt.

Ebben az időben a napilapok is többször foglalkoztak már gyűjteményemmel és a tudományos körök figyelmét, is felkeltette az. 1936-ban pedig a Vasvármegyei Múzeum és a Vasi Szemle 25 éves gyűjtői jubileumomra kiállítást rendez és ennek emlékére bronzplakettet veretett 100 példányban. (Sződy Szilárd szobrászművész munkája.)

A második világháború nemcsak a gyűjtésre hatott kedvezőtlenül, hanem a már meglevő anyagot is megtizedelte. Így ment veszendőbe egyenruha136