Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: Weöres Sándor pécsi évei
leges elköltözése előtt, 1943. július 8-án. Záradékul ideillesztem a legfontosabb részt. Hálásan köszönöm, hogy a Sorsunkban 2—3 oldalnyi verset szándékozol közölni tőlem. Most elég sok új versem van és mihelyt jobban tudok mozogni, majd lemásolom és elküldöm egyrészét. Annyi hasznom mégis van a betegségből, hogy jogcsikorgatás közben sokat firkálok és költészetem közben egészen átalakul; új verseim már alig hasonlítanak mindazokhoz, amit költészetnek neveznek. A forma mellé végre megjelent nálam a tartalom, de minden eddigitől eltérő módon. Ennek a tartalomnak nincs logikai láncolata, a gondolatok, mint a zeneműben a fő- és mellék-témák, keringenek, anélkül hogy konkréttá válnának, az intuíció fokán maradva. Ezeket a pára-szerű gondolatokat egy-egy versen belül többféle ritmus hengergeti, hol innen, hol onnan csillantva őket. — Eddig azért volt nálam a tartalom mindig satnyább a formánál, mert valahogy visszásnak éreztem, hogy versben mondjam el azt, amit prózában is elmondhatnék. így aztán a forma lett a fő és a tartalom csak mint a forma szőlőkarója szerepelt. Most végre megtaláltam a csak-versben közölhető tartalmat, mely a formától el sem választható: a gondolatok nem az értelem rendje szerint, hanem az értelemre mintegy merőlegesen jelennek meg. A verssorok az értelmüket nem önmagukban hordják, hanem az általuk szuggerált asszociációkban; az összefüggés nem az értelem-láncban, hanem a gondolatok egymásra-villanásában és a hangulati egységben rejlik. Ezzel elérem azt, hogy versemnek nincsenek többé „megtűrt” elemei, hanem minden elem egyenrangúvá és szétbont- hatatlan egységgé válik. — No de eleget fecsegtem erről, inkább adok egy kis mintát belőle, egy hármas-kompozíció első részének elejét: Madárka sír, madárka örül, míg piros gerendái közül néz a hatalmas. Küldd néki töretlen álmodat, míg magad vagy a vadász, meg a vad s nem szűnhet kerge futásod. Győznöd se lehet, veszned se szabad: a hályogos sűrűség alatt vermed hasztalan ásod. * Kinyílik a táj, lehunyódik a táj — az üresség öntözi szélét! A rét, a liget itt mind a tied, de nem lelhetsz soha békét. Az élettelen avar is röpül. Ne hidd, hogy a rögben alhass. Madárka sír, madárka örül s néz a hatalmas 132
