Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 1. szám - Konsztantyin Pausztovszkij: Hősiesség, (Elbeszélés. Fordította: Keresztury Kálmán)
HŐSIESSÉG KONSZTANTYIN PAUSZTOVSZK1J A kisfiú színes ceruzával rajzolgatott. Nagyon gondterheltnek látszott, s valamiről mélyen elgondolkozott. Majd fölemelte fejét, nézett rám, s szeméből egyszerre csak megeredtek a könnycseppek. Folydogáltak az arcán, lecsordultak a színes ceruzáktól mázos ujjaira, s a könnyezéstől szinte nehezen lélegzett. Ugyan — kérdezte halkan —, miért nem gondolnak ki az emberek valamilyen orvosságot, hogy ne kelljen meghalni? Amire aztán el kellett mesélnem neki ezt a történetet. * * * Sebalin pilóta eltévedt a nagy ködben. A tengeri meteorológiai állomások közleményeket adtak ki arról, hogy Európa felé hatalmas tropikus légtömegek nyomulnak. A tél beállt. Hó még nem esett, de a száraz falevelek ropogása a töredező jég recsegésére emlékeztette a tengerparti város lakóit. Ez a nesz csak a télre jellegzetes. A tengeri ködök és a füsthomály szakértői — az angol Taylor és a német Georgi — adták pontos meghatározását ennek a ködnek: „Meleg, tropikus levegő, amelyik — ha télen áramlik Európába — kezdetben kékes sötétséget ölt magára, ellepve többszáz mérföldre a kontinenseket, majd pedig szemerkélő esőbe megy át a sötétség. Az ilyen köd igen tartós/’ Sebalin pilóta tudta ezt jól. Lenn tátongó mélységek, s fenn az évezredek zuzmóival és rozsdájával bevont Karadag! szakadékos csúcsai. A köd eltakarta a magaslatot, lendülettel ütközött bele a hegy gránit-falába, s hatalmas fehér folyamként hömpölygött föl az égbe. E körül a ködpillér körül — az egyetlen tájékozódási pont körül — vezette száguldó gépét széles körözéssel Sebalin. Közömbösen és tompán morajlott a tenger. A vörös napkorong a korai tél napja — lebegett a homályban, és sötét bronzra színezte a gép nedves szárnyait. A repülőgép kabinjában lázgyötörten feküdt egy kisfiú. Anyja ült mellette, és Sebalin — valahányszor hátratekintett — figyelmes lett az anya ajka körül elmélyülő, majdnem férfias ráncokra. A kisfiú haldoklott. Sebalin a kisfiúért kelt repülőútra a pusztába, azt kellett eljuttatnia a kórházba, a tengerparti városba. Három órával azelőtt még, hogy a kisfiút elhelyezték a kabinban, felhőtlen volt a száraz égbolt, a bogáncskórón is ragyogott a pókháló. Látszólag semmi se sejttette a ködöt. Sebalin tudatában volt annak, hogy — még ha sikerül is két-három órán belül földre szállnia — mindenképp késő: a kisfiú már menthetetlen lesz. A ködön pedig derülés nem mutatkozott. A gép diadalmas erőlködéssel tépdeste cafatokra a nedves és füllesztő homályt. A kisfiú hánykolódott és félrebeszélt. 80
