Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 1. szám - Káldi János versei - Vak kefekötők - Beszámoló
VAK KEFEKOTOK — Polák Pálnak — „Verset — őróluk! — nem írt senki még.” Hát szállj föl, te lengeteg költeményke, ragyogtasd el őket a messzeségbe, lássa az arcuk távoli vidék. Sajátos táj ez, — kissé elesett. Annyi minden különös e világban, szinte még a csöndjét is látva-láttam. S egy hite-vigasza van: csak a tett. Csak az, csak az — mi más? — mondom magamban, s Pali gépe cirreg, hogy igazam van, lélek-töréstől is a munka véd. Forgatják is konok-nagy szerelemmel, beszélőbb hűséggel, mint bárki ember, a drótot, a lószőrt s az agavét. BESZÁMOLÓ Összegyűjtők mindent a világból: limlomot, fűt-fát, lányok mosolyát, égkék szemeit. — őszi esték töredékét, a patak beszédét kint a réten, gyárak zúgását, teherpályaudvarok csikorgását, a jégvirágok ékszeres ragyogását, az öröm szent viharát, barátaim szavait, biztatását, egy-két rezedát apám lapos sírjáról, a sóhaj és merengés lehulló, sárga leveleit, a fémszálak ingó bozótjait, az atommáglyákat, a csillagokat, e szétszórt, égi hangjegyeket, a naprendszerek gyönyörű koszorúit, a sohase múló, zord fény-viharokat, fény-zokogásókat, álmokat, amelyek kinőttek az óriási kövek alól, fogalmakat, amelyek az értelem tüzében megtisztultak, virágokat, amiket gyertyalángként oltogat el az ősz, porszemeket és érchegységeket, könnyeket és vasbeton bástyákat!
