Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - SZEMLE - Költészet vagy retorika? Kiss Dénes: Porba rajzolt szobafalak (Tüskés Tibor)
szönyeges gyermekszobákból, / szavunk, modorunk göcsörtös, / akár a vas- és fatuskók, / amelyeken elcsúszoti kalapácsunk, s melyekről visszarugott a fejszenyél! / Verssorainkon néha még átütnek / apáink szálkás betűi — (Induló.) Persze a görcsösségből, a hétköznapi megfogalmazásból nem lehet kultuszt csinálni, s ha a fogyatékosságot valaki vállalja, abból még nem lesz erény. S mivel a költő motívumkincse szegényes, ezért botlik ismétlésekbe, ugyanannak az élménynek többszöri újrafogalmazásában: a „sors” emlegetésbe, a motorszerelő apa (Fehér ingben a motorok alatt, Motor és vers), a műszak előtti vagy utáni hajnal képének (Hajnali riadó, Hajnali időtlenség, Hajnalban, műszak után, Rózsák, Kitagadottak stb.) reprodukálásába. Sőt a költői árnyaltság, a kifejezés választékosságának hiánya a költőt a retorikára csábítja. Kiss Dénes úgy szól legtöbb versében, mintha közönség előtt állna, barátokhoz vagy vitafelekhez szólna, cáfolni vagy meggyőzni akarna, őszinte monológ — mondja egyik versének (és ciklusának) már címében, de ez a monológ sokszor hangos, nem elég költői s nem elég meggyőző. Kiss Dénes kamaszos elégedetlenségének őszinteségében nem kételkedünk, a kispolgáriasság elleni tiltakozása komoly hevületű, a szocializmus belső ellentmondásainak ostorozása erőteljes — de jobbára csak szavakban megfogalmazott, néhol szónoklatba bukik át, s a verset túlírja (Dzsessz-ballada). A jelenségtől nem a mélység, hanem a retorika, a program-költészet felé lép. Persze Kiss Dénes költészetének ennek ellenére megvannak a maga értékei. Líránknak mindig volt egy olyan vonulata, amely közvetlenebbül, „egyszerűbben” fogalmazott, s amely a közönségben azonnal és elég élénk rezonanciát keltett. Megszerettette a verset, a költői beszéd értésére nevelt, a valóság összefüggéseinek, az emberi viszonylatoknak művészi kifejezéséhez szoktatott. De Kiss Dénes ennél láthatóan többre hivatott, s bizonyára maga is ismeri költészetének jelenlegi korlátáit. Azokban a gátlásokban és elbizonytalanodásokban, amelyekre az imént rámutattunk, s amelyek néha görcsbe rántják a költő torkát, nemcsak költészetének határait látjuk, hanem a továbblépés szükségét és lehetőségét is; a „hogyan tovább?”-ot. Kiss Dénes szemmelláthatóan maga is le akarja vetni a retorikus pózt és merevséget, ki akar tömi a magára erőltetett fegyelemből. Ügy véljük, jó irányban tapogat, amikor József Attilát hívja segítségül, ha nem is olyan felismerhető módon, mint a Párhuzamosok találkoznak, a Fényavarban vagy a Ki egyedül van című versekben. Különös, hogy a kötetnek mégis ezek a legszebb darabjai. Csak a jövő az új versek dönthetik el, hogy a nagy példakép hozzásegíti-e a költőt a saját, önálló hangja megtalálásához, leg- igazabb önmaga felfedezéséhez. Hisz- szük, hogy jó úton indult el, s kívánjuk, hogy mielőbb jusson el az igazi költészethez, azokhoz a versekhez, amelyek az idő méhében arra várnak, hogy ő adjon nekik alakot és formát. Tüskés Tibor 245
