Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Csordás János: Györöki feljegyzés
GYÖRÖKI FELJEGYZÉS 1963. július vége Minden rokonnak, ismerősnek, jóbarátnak illenék küldeni innen egy képeslapot, s ráírni a banális üdvözletét: „Szeretettel gondolok rád, jól érzem magam, csodálatos a Balaton!” De ehhez legalább 50 forintot kellene elkölteni a Képzőművészeti Alap szép kiadványaira és levélbélyegre. Ez sok! De ennél a „sok”-nál még rosszabb, hogy csak bosszúságot okozna az ember a postásoknak, na meg a címzetteknek is. Nem nehéz elképzelni, hogy valaki otthon izzad a 34 fokos kánikulában, zárva az italbolt, elfogyott a szóda (nem is csoda), meleg a sör (!), s közben kap egy képeslapot a csodálatos Balaton- partról, ahol, feltehetőleg, mégsincs olyan elviselhetetlen hőség, vagy legalábbis van hova menekülni előle. Hát ezért inkább jobb, ha az eddig is eltöltött néhány nap benyomásait pletykáljuk el, s egy kis beleéléssel bárki „részesedhet” az üdülés örömeiből... 34 fok Győrökön is Ne lepődjön meg senki, de ebben a pillanatban, délután 2 órakor elviselhetőbb a hőség ebben a nádtetős, palakőből épült, kissé omlatagnak látszó, talán százéves parasztházban, ennek is gerendás mennyezetű, 4x4-es kis szobájában, mint egy órával ezelőtt kint a strandion. Ott 34 fokot mértek, a víz is 30 fokos volt. Nem mozdult a levegő sem, a juharfák levelei aludtak. A víz tele gyerekekkel (sok itt a gyerek, s mind milyen egészséges vasgyúró!), de a kényelmesnek épített strandbüfé terme is tele van ... felnőttekkel! Fürdőruhás férfiak, még a korábbi évek fürdőruháiban, színes bikinikbe öltözött nagyon csinos lányok, telt és karcsú asszonyok és anyókák és deresfejű férfiak egyetlen hadsereggé szerveződve, de nagyon türelmesen, nagyon finoman ostromolják az ugyancsak nagyon türelmes, nehezen „felgyorsuló” büfészemélyzetet. De mégis mindenki megkapja a maga fagylaltját, hideg sörét, debrecenijét vagy éppen feketéjét. Csodálatos türelmű személyzet, annyi biztos! Ha Zrínyiben ennyi türelem van annakidején, még most is tartana Szigetvár ostroma ... Esetleg tavaly ért volna véget. De egyszó mint száz: nincs feleselés, kötözkö- dés a pult egyik oldalán sem... Békebeli, idilli állapot ez! Panoráma Eötvös Károly a világ legszebb vidékének nevezte a Balaton-Felvidéket. Bejárt itt minden talpalatnyi helyet, Almáditól Győrökig, Keszthelyig, s amit látott, arról, nem is nagy túlzással, joggal mondhatta, írhatta le elragadtatástól fűtött mondatait. Mi ejthette meg ezt a kitűnő utazó-írót? Meszes-Györök, vagy mai nevén: Balatongyörök a Keszthelyi-öböl és a Szigligeti-öböl közé ékelődik mint egy parányi félsziget, lassú lejtéssel délnek. Mögötte, északon a györöki hegy, a Meszes, majd északkeletnek nyújtózva az egyre magasodó Becehegy, ennek folytatása Eredics felé a Szent- györgy-hegy egyre magasodó gerincével, mint egy hatalmas elefánt áll a táj15 ÉLETÜNK 225