Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Bárdosi Németh János: Mai jegyzet Nikláról
HAZAI JEQYZETEK MAI JEGYZET NIKLÁRÓL Balatonkeresztúron befordult az autó a Marcali útra és kétoldalt a fák a por ezüstjébe öltöztek, amíg át nem vágtunk Marcali után a niklai útra. A falu határában cigányképű gyerekek ácsorogtak és riadtan néztek ránk, amikor Berzsenyi sírja felől érdeklődtünk. Nem hallottak Berzsenyiről, pedig az általános iskola felső tagozatából valók. A kúriáról már egy asszony ad magyarázatot, később az út mellett tábla is jelzi a Berzsenyi múzeumot. Leverve a por sűrűjét, előttünk áll a 160 éves épület, komoly, amilyen gazdája volt, a niklai uraság: Berzsenyi Dániel. Az emléktábla azt jelzi, hogy 1804-től lakta a hajlékot a költő, „hazánk legnagyobb ódaköltője”. A felirat számadata téves, mert 1808-ban váltotta ki az ősi birtokot és költözött Sömjénből Niklára. De a műfajban is van egy kis elcsúszás. Ez a zömök, súlyos testű-lelkű költő nem az ódában a „legnagyobb”. A kertre nézve, az ősz színeiben legszebb versének sorai kiáltanak ránk: „Hervad már ligetünk, s díszei hullanak. Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.” Igen, ez se óda, s a költő mégis ebben a versében marad meg legtovább, pedig de fázékony szív és idegrendszer játéka a szép vers zizegése. A kúriába lépve, hatalmas folyosó fogad: falain feliratok, a költő igéi versekből, prózai írásaiból, csupa tűz és szentencia minden szó. És a költő szelleme mellé odaáll a jelen: a dédunoka, Berzsenyi Piroska férje, Ungar Károly, a volt szombathelyi 83-as gyalogezred tábornoka, jelenleg állami nyugdíjas. A rokon szeretetével fogad és vezet bennünket a hatalmas szobákon át, melyekben másfél százada még füstölögve járkált a költő, Kölcsey tüskés soraival a szívében, amit soha nem hevert ki többé, sem a Poétái Harmonistika c. védőirata, sem Széchenyi István tüntető barátsága nem állította rendre benne az egyensúlyt és nyugalmat. Ha talán kiadhatta volna epéjét az elleniratban — ahogy eredetileg tervezte —, de Kazinczy arról is lebeszélte. S most a kortársak képei közt ott van Kölcsey képe is, kissé idegenül. Épp itt érzem így, ahol a májbajos költő háborgott miatta. Aztán az írószoba ablakából kipillantok a kertre, melyre a niklai ősz legrikítóbb színeit fösti rá, a nagy fűzfára a zöldet, messzebb a gyümölcsösre a sárgát és pirosat, melynek leveléből téptem pár szálat, hogy versei közé rejtsem a régi házból. Ungar Károly pedig mondja a szeretet szavait a költő bútorairól, a vőlegé- nyi mentebojtról. Művész kezek kifaragták az ökrök jármát is, ott áll az egyik szoba szögletében. 222 i
