Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Petrován Oszkár: A pszichológia jelentősége az irodalomkutatásban
teremtő lény.” De a kellő fejlettségi fokon ,,az elvont jel hatására is izgalom keletkezett benne, amely minőségi és intenzitási szempontból is egyenértékű azzal az izgalommal, ami az alkotó embert a jelteremtésre indította”. (Gegesi 2.) És így alakultak ki, „és bizonyára ezek voltak az ősibbek, az archaikusab- bak: az érzelmi rendszer izgalmának szóval és írással nem jelezhető jelei: a művészeti alkotások.” (Gegesi 2.) „A jel-teremtő különös egyed-emberek az emberi élet eredetéről és céljáról tehát kétirányúságot ragadnak meg. Miközben a múlandó emberi vegetáció és mindennapi élet történéseit is közvetlen követik, emellett az absztrakt, halhatatlan jel világ továbbvitelét, gazdagítását is életcélként ismerik fel, és írják maguknak elő.” — Ilyeni jel-teremtő különös egyed-ember volt Vörösmarty is. Kora társadalmának lényeges problémája, a feudalizmus és a kapitalizmus küzdelme mellett, a nemességen belüli differenciáltság súlyát és igazságtalanságát személyes megrendítő Perczel-élményei számára egyedi életének egyik középponti problémájává tették érlelődő erotikájának vonatkozásában. A kor állapota talán lehetővé tett volna egy nyílt forradalmi szembefordulást, nem azonban a költő személyes „belső hatás-állapota”. A művészi megoldás így tehát olyan szimbolika birodalmában történt meg, amelyet csak a mai kor állapotában élő, a személyiség- és művészetlélektan mai eredményeit ismerő és tudatosan alkalmazó interpretátor volt képes értelmezni. A jel-teremtő költő olyan második jelzőrendszert teremtett a maga idejében, amelynek célja a megrendítő személyes szerelmi élmény megörökítése és művészi kiélése volt, de az is, hogy ez a jelrendszer korában ne váljék nyíltan közérthetővé. A megörökítés és az elleplezés kettőssége okozta az eddigi értetlenséget. A társadalmi, tudományos és művészi fejlődés egyesítése során az interpretátor megalkotta azt a közbülső jelrendszert, amely áthidalja az egyéni és társadalmi, valamint a korábbi és későbbi társadalmi korok közötti hiányzó lépéseket. Ezen az úton szolgáltatja az új tanulmánysor „A szerelem trilógiája”- ról az eddigi rejtély, mások által „téboly’-előjelek normálisan érthető megoldásának a kulcsát. És lényegében nem történt más, mint a művészetpszichológia helyes és tudatos alkalmazása az irodalomtörténet területén. Az irodalomban, a művészetben és a művészben általában az emberi gondolat- és érzésvilág kifejezését keressük. És ezért minden olyan irodalomtörténeti munka, amely meghaladja a puszta és egyszerű pozitivista adatregisztrálást, a pszichológia területén mozog. Ez adta alapját a megértő, beleélő, szellemtudományi lélektannak éppen az irodalmi elemzések oldaláról, de az ilyen szubjektivizmus volt az is, amely gondolatainak vonzó szépségével félrevezette sok esetben a pszichológiai tudományos kutatást. Ugyancsak megtévesztően hathatott — a Vörösmarty-probléma területén érvényes megoldást hozni nem tudó — a kizárólagosan mélylélektani felfogás szemlélete. Lényeges előrelépést az irodalom területén — amint azt a jelen példa is mutatja — akkor lehetett elérni, amikor a pavlovi jelzőrendszerek fiziológiai eredményeinek a pszichológiára és a művészetpszichológiára történő következetes érvényesítését kellő tudományos felkészültséggel végezték el. A tudományos általánosítás elvont eredményei az emberi művészi alkotások területén kerültek következetes gyakorlati ellenőrzés alá A próbát megállták. „A jel-teremtő különös egyed-emberek” különös egyedi jelrendszere és a mai átlagember általános jelrendszere között hiányzó összekötő jelrendszert megalkotta az interpretátor. Feleslegessé 216
