Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
A Mind előállt. Hold és csillagok, A menny csodái lőnek bujdosók, Kimérhetetlen léghatárokon. Megszűnt a régi alvó nyugalom: A test megindult, tett az új erő, S testekkel és mozgással gazdagon Megnépesült a puszta Tér s Idő, Föld és a tenger küzdve osztozának Az eltolt légnek ősi birtokán;... S mint egy menyasszony, szépen és vidáman Virágruhába öltözött a föld. A por mozogni kezdett és az állat, S királyi fejjel a lelkes porond, Az ember lön, és folytatá faját, A jámbort, csalfát, gyilkost és dicsőt.” ... Az Éj-szózata lényegében ennyiben mondja el hármas kinyilatkoztatásának első szakaszát, amely a Múlt évmilliós történetét vetíti elő majdnem a természettudományi kozmogóniák pontosságával bár, de a teljes művészi igény és érvény hitelességével. Mit jelent ez a vallomás teljes értelmén szavainak? Mi a teljes tartalma? A világteremtődés, köztudomás szerint. Igen a világteremtődés. De világ- teremtési monda nagyon-nagyon sok van. Töménytelen. Jóformán minden ősnépnek, ős-kultúrának van, amelyik népi múltjának több ezer éves — jelentéktelen idő bár világévekben gondolkozva, hisz alig egy világhóniap, de embertörténet szempontjából mégis jelentős — tudatával bír. Minden népnek van kozmogóniája, amelyik természetesen élhette meg a maga életét, és művelődésében mesterségesen nem erőszakolták meg. A magyarságnak is volt ma is nyomon követhető három-négyezeréves, sajátos jellegű kultúrája, — roncsairól más alkalommal már szóltunk —, de ezt, sajnos, megölte Nyugat „humánus” szelleme és a keresztény civilizáció. Megölte nern művelődési okból és céllal, hanem politikaiból és politikaival elsősorban. így Vörösmartyra várt az a művészi feladat, hogy amit előtte ősi generációk ősi, termő géniuszokkal már egyszer elvégeztek, azt újra megteremtse az Éj-monológjában, a szántszándékkal letaglózott és érdekből megölt magyar kozmogóniát. Milyen ez az „után-költött” kozmogónia, igazában mindegyik ilyen, és mi van benne? Sötétség volt, kietlen, lénytelen Éj. Ebből születik gyermekül a Világ. A Minden. Nap, Hold, s a tömérdek csillagmiriád és lettek bújdosók. Ez eddig azt jelenti, hogy kezdetben volt a mozdulatlan Lét. Az örök Létezés. A végtelen, a határtalan és fölfoghatatlanul csodás Tér-világ. A múlhatatlan üresség. A mozdulatlan Tér. A Nagy Tér. Mai szóval: Világűr. Ennek kellett lennie, ahogy ma is van. Azért kellett ennek lennie, mert a világon minden: égitest és gondolat, mennyiség és minőség, csak a Térben lehet, ebbe születhetik bele. Tehát: kezdetben vala a: Tér. Az időtlen és végtelen. A nyugvó, álló Tér, a ,,sztatikus-világ”. Az a világ, illetve világkép, iamelyben a döntő szó és meghatározó lényeg a Téré. Ez a téries világ. 174
