Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
hogy halálából-nyugalmából egy másik új állapot léphessen elő, születhessék meg. A téri mozdulatlan világ így jön el hozzánk az időben, és az idő így kari- kázik körbe a mozdulatlan térben. És sodorja, viszi, ragadja, röpíti önmagában törékeny emberi életünket és sorsunkat. Nem csoda hát, hogy Tünde Ilmájával az Éj-országa tájékán lődörög. Nem is ténfereghetne másfelé, ha nagyon akarna is, éppen úgy nem, mint ahogy nem függ senkitől, akar-e delelő után, nyár után az ősszel, az estével találkozni, s rajta keresztül az éjjel és így tovább. Mind tovább. Nem tehet mást, ezért környékezi, körözi az Éj-birodalmát. Az éjjelét, mely titkos mélyeivel, sötét fátyolosán súgja halhatatlan, de hallható álmait az élet felé. És az élet figyel is rá, mint eligazító és megbékéltető jó szóra, odahullva pihentető ölébe anyás-melegen. Odahull hozzá, az éjszakába erőt venni a nappalok veréséből az élet, mert vérséginél mélyebb rokonát ismeri föl benne, távol, nagyon távol, messze a tudat alatt. Ha az életnek életes, jó szóra van szüksége, úgy csak forduljon az éjhez. Nem hagyja cserben. Oda is fordul hát nap nap után. Erőt kap tőle meggyötrő nappalaiban a mindig új holnapokhoz. Éppen úgy, mint Antaios nyert erőt a földtől Hérakléssel vívott, nagy, életre-halálra menő csatájában, amit mi is érvényesen harcolunk meg mindannyian és sikerrel, amíg élünk. Miután Tündéék és Csongorék valahányan az időben fekvő ifjúságuknak majdnem egész tartományát bejárták már, keser-édességét végigízlelték, reggelén fölcsodálkoztak, delén célt fedeztek föl, űződtek utána az estig és most napszállat után, ifjúságuk alkonyatában az Éj-től kívánnak sorsukra döntő és végső szót, éppen úgy, ahogy Ady írja önmagáról a Tavasznak alkonyatában: „Tavasznak alkonyata vagyok én most, Hunyt Nap küldöttje s a tarka egek Utolszor akarják simogattatni, Akiket szeretek ... Amit csak adakoza a dús Élet, Könnyel nyugtázom és ma mind tudom S amit megtagadott, az nem is kell már Itt a keresztúton. Minden szépségnek, búnak és romlásnak Ős zenéjét ma is kihallgatom. De ma hozzáadom kritika nélkül Lelkemet szabadon. Tavasznak alkonyata vagyok én most, Hányt Nap küldöttje s a tarka egek Utolszor akarják simogattatni, Akiket szeretek.” (5) Húnyó Nap küldöttjeként ifjúság-tavaszuk alkonyatában így hallgatják az Éj szózatát, minden szépnek, búnak, romlásnak ősi zenéjét, csak bírják is el szavát: „Sötét és semmi voltak: én valék, Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj, És a világot szültem gyermekül... 173
